
Hetvenhét év szünet után, hetedik hónap hetedikén nyerte meg ismét brit játékos a wimbledoni tenisztorna férfidöntőjét: Andy Murray vasárnap 6:4, 7:5, 6:4-re legyőzte a világelső Novak Djokovicsot.
2013. július 08., 14:012013. július 08., 14:01
A 26 éves skótnak ez volt pályafutása második Grand Slam-diadala; Fred Perry 1936-os sikere óta ő az első brit, aki nyert az All England Tennis Club gyepén.
„Kicsit más érzés ez, mint egy éve, az karrierem egyik legnehezebb pillanata volt – utalt a Roger Federertől elszenvedett vereségre Murray. – Most hihetetlen volt, ahogy Novak három meccslabdáról visszajött. Amikor már mindenki leáll, ő még mindig folytatja, a meccslabdáimnál is tudtam, hogy még nem nyertem. Az utolsó játékból nem emlékszem semmire, csak a pontokra figyeltem.\"
Az elődöntőben Juan Martin del Potrót 4 óra 42 perces csatában búcsúztató Djokovics gyengébben kezdte a finálét a londoni hőségben, első szervajátékát 0:40-ről fordította meg, majd kétszer is elvesztette az adogatását, igaz, az elsőt rögtön vissza is szerezte. A füves borításhoz képest hosszú és látványos labdamenetek jöttek, a mindent befutó Murray 5:4-es vezetésnél már nem remegett meg, és egy óra alatt hozta a nyitószettet.
A második játszmában 1:2-nél a sokat csúszkáló szerb vette el skót ellenfelének – és jó barátjának – adogatását, aki két gémmel később fogcsikorgatva ledolgozta hátrányát, és egyenlített (4:4). Az egyik vitatott labda miatt a bíróval ordító világelső ismét elbukta az adogatását, a megnyugodott Murray viszont „semmire\" hozta a sajátját, és 69 alatt nyerte a felvonást.
A harmadik szettben a legendás Ivan Lendl tanítványa rögtön 2:0-ra elhúzott, itt a 2011-es bajnok szerb még egyszer „megrázta magát\", és 4:2-re fordított. Az ugyanitt tavaly olimpiai bajnok skót azonban ismét visszakapaszkodott, majd néhány szemet gyönyörködtető megoldással elvette az elkedvetlenedő Djokovics szerváját, és negyedik meccslabdáját kihasználva megszerezte a győzelmet.
Murray pályafutása 27. tornagyőzelmét aratta, Grand Slam-viadalon a tavalyi US Open után másodszor nyert. A két játékos most találkozott a 19. alkalommal, és Djokovic 11-8-ra vezet. A szerb játékos gratulált Murraynek, elismerve, hogy riválisa élete meccsét játszotta: „Tudom, milyen elvárásoknak kellett megfelelned, és azt is, hogy milyen sokat jelent nektek, briteknek ez a trófea. Mindent beleadtam, de ez sem volt elég.\"
A skót teniszező győzelmével közelebb került a világranglistát vezető Djokovicshoz, de a szerb előnye még így is 2950 pont. A spanyol David Ferrer feljött a harmadik helyre, és ezzel életében először „dobogós\", míg honfitársa, a már a nyitó fordulóban kiesett Rafael Nadal a negyedik.
A szintén korán, a 64 között búcsúzó Roger Federer visszaesett az ötödik helyre – a svájci játékos 10 év után szorul ki az első négyből, ahová annak köszönhetően jutott be, hogy 2003 júliusában először diadalmaskodott Wimbledonban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!