
2010. március 08., 09:252010. március 08., 09:25
A mérkőzést a CFR kezdte jobban, majd az első rohamok után alábbhagyott az erdélyiek lendülete. Ezzel együtt Koné (18. perc), majd a támadó vonalban Traoré helyett bevetett Bud (21.) is bevehette volna a hazaiak kapuját, de mindketten hibáztak.
Ezután a galaciak percei következtek, akik a 39. percben a vezetést is megszerezték: Neagu a CFR-es védők határozatlanságát kihasználva estében lőtte ki a hosszú sarkot. Andrea Mandorlini vezetőedző a szünetben sem tudta felrázni a kolozsvári vasutascsapatot, amely a második játékrész első negyedórájában nem volt veszélyes a galaci kapura.
Ezután Bud helyett Traoré, Dani helyett pedig Peralta kapott játéklehetőséget, s a 71. percben az utolsó cseréjét is kihasználta a CFR – Deac helyett N. Dică állt be –, de a vérfrissítés sem hozta meg a várt áttörést: valamirevaló helyzete csak Peraltának volt, de az is kimaradt. S amikor az utolsó rohamokat várták a forduló előtt listavezető CFR szurkolói, Mureşan megkapta második sárga lapját (84. perc), és a kiállítással el is úszott a három pont az erdélyiek számára, így a galaciak harmadik tavaszi összecsapásukat is megnyerték és már hat meccse veretlenek a bajnokságban.
Az örömre az FC Temesvárnak sem volt oka az élcsapatok közül: bár a Rapid elleni idegenbeli mérkőzés második felében beszorította a bajnokság leginkább támadó szellemű, legtöbb gólt lövő együttesét, az egy védhetetlen góllal előnyhöz jutó bukarestiek megszerezték a három pontot. „Jobbak voltunk a Rapidnál, de a bombagól végül döntőnek bizonyult, nekünk semmi nem ment be. Ezzel együtt elégedett vagyok játékosaim hozzáállásával” – fogalmazott Ioan Ovidiu Sabău, a bánságiak trénere, aki az esetleges menesztését firtató kérdésre csak annyit válaszolt, vereség esetén mindig az edző hibás; a sorsáról a klubvezetők döntenek, ő továbbra is felkészíti a csapatot.
A Besztercei Gloria ott folytatta, ahol múlt héten abbahagyta: 3-1-re verte a vendég Ploieşti-i Astrát, így tavasszal – Marius Şumudică irányításával – három meccs alatt már 7 pontot gyűjtött a kiesés ellen küzdő gárda. „A játékosok szó szerint vérig küzdöttek, a fagyos pályán összevissza karcolták magukat. Bebizonyították, hogy mindent bele tudnak adni a siker érdekében. Azt mondtam a játékosoknak, ha a tavaszi idényben 26 pontot gyűjtünk, összesen 40 ponttal nem esünk ki. Most közelebb kerültünk a célkitűzéshez, ráadásul a lőtt góljaink száma is szépen gyarapodik” – nyilatkozta Marius Şumudică.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.