Hirdetés

Munteanu: negatív doppingteszt, bizonytalan futballistajövő

• Labdarúgás Negatív eredményt hozott Dorinel Munteanu, a Kolozsvári CFR játékos-edzőjének doppingtesztje. A válogatott futballista szeptember 16-án önként kérte a teszt elvégzését a Temesvári Poli elleni találkozó után, mivel – saját bevallása szerint – így akart véget vetni a tiltott szerek használatával kapcsolatos találgatásoknak. Korábban többek között Constantin Iacov, az FC Naþional és Marian Iancu, a Poli klubelnöke vádolta nyíltan vagy burkoltan doppingolással a 38 éves játékost. Iuliu Mureºan a CFR klubelnöke kiemelte: annak ellenére kérte az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) hivatalos állásfoglalását, hogy az intézet csak pozitív eredmény esetén közöl adatokat a tesztekről. „Reméljük, Munteanu és további másik 11 játékosunk tisztázása után megszűnnek a klub elleni támadások, ellenkező esetben a Román Labdarúgó-szövetséghez és a bírósághoz fordulunk majd” – nyilatkozta Iuliu Mureºan. Dorinel Munteanu szintén reméli, hogy ezzel véget értek a személyét és csapatát ért rágalmazások, és közölte: rövid időn belül dönt arról, hogy mikor fejezi be pályafutását. „Nagy a nyomás rajtam, és nem tudom, meddig tudok megfelelni játékosként és edzőként is” – mondta a válogatottal két világbajnokságon és két Európa-bajnokságon szereplő futballista. Bevallása szerint elképzelhető, hogy a Fehéroroszország elleni Eb-selejtező lesz az utolsó válogatott fellépése. Munteanu családi okok miatt kihagyta a Bulgária és az Albánia elleni selejtezőmérkőzéseket, de hétvégén 90 percet akar játszani a FC Vaslui elleni bajnokin, hogy így győzze meg Victor Piþurcã szövetségi kapitányt. Hizo Vaslui kispadján Viorel Hizo irányítja az idény végéig a Liga I-ben kiesőhelyen álló FC Vasluit, miután tegnap megegyezett a moldovai klubbal. Hizo a hétvégén lemondott Gheorghe Mulþescut követi a Vaslui kispadján. ---------

Gazda Árpád

2006. szeptember 27., 00:002006. szeptember 27., 00:00


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés