Hirdetés

Mulasztásból Maros KK-hátrány: lemondott Lorencz Lajos

Első számú játékirányítója nélkül volt kénytelen lejátszani a férfi kosárlabda-bajnokság nyitómérkőzését a Marosvásárhely, amely így 79:70-re kikapott hétfő este a címvédő Ploiești-i CSU Asesoft otthonában. 

Pál Gábor

Horváth Bálint Ottó

2015. május 19., 17:382015. május 19., 17:38

A bosnyák Filip Adamovicsnak (aki az elmúlt idényben épp Ploieşti-en játszott) május 6-án lejárt a kötelező orvosi vizsgája, ezt pedig a vezetőség elfelejtette megújítani, így értelemszerűen nem volt játékengedélye. Mindezt közvetlenül a mérkőzés előtti pillanatokban jelezték a bírói asztalnál, így Adamovics – aki ekkor a pályán tartózkodott – kénytelen volt leülni a kispadra, és onnan tehetetlenül végignézni az összecsapást.

A mulasztásért a felelősséget Lorencz Lajos, a Maros KK ügyvezető igazgatója vállalta magára, és kedden bejelentette lemondását. „Mélyen megrendülve, az elkövetett hiba tudatában lemondok a Maros Kosárlabda Klubban betöltött ügyvezető igazgatói és versenyszervezői tisztségemről, ahol több mint 20 évig töltöttem be ezt az állást. Ezúton szeretném sajnálatomat kifejezni a szerencsétlen történet miatt a játékosok és az edzők irányában. Elnézést kérek az összes nézőtől és a Maros KK összes szurkolójától. Sok sikert kívánok a csapatnak és azt kívánom, hogy a tévedésem ellenére is nyerje meg a bajnokságot\" – olvasható nyilatkozata a klub hivatalos honlapján.

Adamovics keddre már megkapta az orvosi igazolást, de Audrius Prakuraitis vezetőedző hétfő este még kénytelen volt improvizálni, ezért időnként Adrian Tudort küldte helyette pályára, máskor meg irányító nélkül szervezte csapata játékát. Legjobb kosarasának hiányát viszont megérezte a Maros KK. Címvédő ellenfele kiváló kezdéssel már a nyitónegyed közepére meglépett tíz ponttal. A hazaiak mind támadásban, mint védekezésben hatékonyak voltak, magabiztosan uralták a játékrészt, amelyet nyolc pont előnnyel fejezték be.

A második negyedre már kiegyensúlyozottá vált a csata, ám a vendégeknek nem sikerült felzárkózniuk. A fordulás után rengeteg hiba csúszott mindkét fél játékába, de a vendégek még így is csak az eredmény után futottak. A hajrában a nagy erőbedobással játszó Dykes hiánya ellenére – aki egy palánk alatti akciónál megsérült és nem tudta folytatni a játékot, de keddre felépült – is óriásit küzdött a Maros KK, és Andrei Căpuşan pontjaival két pontra megközelítette a hazaiakat.

Az Asesoft viszont nem ingott meg, hanem az utolsó másfél percben mutatott nagyszerű játékkal kiharcolta a sikert. A találkozó legeredményesebb játékosai a hazaiaknál Burlacu és Zigeranovics voltak 22 ponttal, míg a vendégektől Dykes dobott húszat.

Sikerével a címvédő 1-0-s előnyre tett szert a Maros KK ellen az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban, amelynek második, ugyancsak ploiești-i meccsét kedd este rendezik. Ekkor már teljes kerettel áll ki az erdélyi alakulat.

A prahovaiak klubelnöke, Ionuț Georgescu szerint, ha most sikerül nekik a címvédés, az minden eddiginél értékesebb lesz, mert már nem olyan erősek, mint voltak. A Mediafaxnak adott interjúban rámutatott, hogy dacára a másfélmillió eurós költségvetésüknek, amióta Sebastian Ghiță visszavonta támogatását, bizonytalanság uralkodott el a klubnál, amelynek keretét voltaképp Szijártó Levente és a veterán Cătălan Burlacu tartja össze.

Új szponzort egyelőre nem találtak, így arra számít, hogy a következő idény egy átmeneti időszak lesz számukra, amelyben megpróbálnak hazai kosarasokból újraépíteni egy csapatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés