
Laurenţiu Reghecampf vezetőedző szerint bonyolult helyzetben várja a Steaua a Chelsea keddi bukaresti vendégjátékát a Bajnokok Ligája csoportkörében.
2013. szeptember 30., 17:322013. szeptember 30., 17:32
A Kékek idén egyszer már legyőzöttként távoztak a Naţional Arénából: az Európa Liga elmúlt idényének nyolcaddöntőjében a Steaua 1-0-ra verte a londoniakat, akik a visszavágón aratott 3-1-es sikerüknek köszönhetően továbbjutottak, majd meg is nyerték a sorozatot.
A román aranyérmes célja újfent a tavaszi európai kupaszereplés kiharcolása, így Reghecampf szerint minden hazai találkozóján győzelemre tör, ám a Chelsea ellen fokozottan nehéz dolguk lesz a második fordulóban. És nemcsak azért, mert a José Mourinho által edzett angol sztárcsapat a világ élvonalába tartozik, hanem az Európa Liga címvédőjének pontéhsége miatt is, hiszen a Chelsea az első körben óriási meglepetésre otthon kikapott a Bázeltől.
„Tudjuk, hogy az ellenfél nagyon erős, anyagilag és a játékosok értékét tekintve is messze előttünk jár, de nyerni szeretnénk, mert ők is pont nélkül állnak. Ezzel együtt azzal is tisztában vagyunk, hogy minden egyes pont aranyat érhet” – fogalmazott Reghecampf, akinek csapata két hete 3-0-s vereséget szenvedett a Schalke vendégeként. Szalai Ádám csapata most Bázelben játszik.
Az FC Barcelona ismét Glasgow-ba látogat, ahhoz a Celtichez, amelytől tavaly novemberben nagy meglepetésre 2-1-re kikapott a Celtic Parkban. A papírforma ugyanakkor most is a katalánok sikerét ígéri – még a sérült Lionel Messi nélkül is –, ugyanis sorozatban aratott hét győzelemmel történetük legjobb rajtját produkálták a spanyol bajnokságban, a BL-ben pedig 4-0-ra verték az Ajaxot a nyitófordulóban.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, a keddi program:
E csoport: FC Basel–FC Schalke 04, Steaua–Chelsea (TVR 1, Digi Sport 1, Dolce Sport 1, 21.45).
F csoport: Borussia Dortmund–Olympique Marseille, Arsenal–Napoli (Digi Sport 3, Digi Sport Hu, 21.45).
G csoport: Zenit–Austria Bécs (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, Digi Sport Hu, 19.00), FC Porto–Atlético Madrid.
H csoport: Ajax Amszterdam–AC Milan, Celtic Glasgow–FC Barcelona (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, 21.45).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!