2010. május 28., 11:242010. május 28., 11:24
Mourinho ebben a szezonban mindent megnyert a milánói klubbal, ugyanis a BL mellett a Serie A-ban, valamint a kupában is diadalmaskodott. „Mourinho játékstílusa a biztonságot hozza meg a Real Madridnak” – mondta Florentino Pérez, a királyi futballklub elnöke.
Az 56 esztendős Pellegrini a maga részéről úgy fogalmazott, hogy hite szerint akkor is elküldték volna, ha sikerül a Barcelonát megelőzve a bajnoki címet megszerezni, de önkritikusan elismerte, hogy az Alcorcón elleni kupakudarc „szégyenteljes volt”, amely miatt övé a felelősség. A chilei szakvezető hozzáfűzte: már hivatalba lépése kezdetén rögtön vitái támadtak az elnökkel a két holland légiós, Arjen Robben és Wesley Sneijder elküldése miatt, ugyanis mindkettőt megtartotta volna. Mourinho csupa szépet és jót ígért a Real Madrid híveinek.
„Az én Realom mindig jól fog játszani, folyamatosan támad és mindig nyer majd” – nyilatkozta a 47 éves portugál szakember, aki elárulta, négy-öt hónapja jutott arra az elhatározásra, hogy elhagyja Olaszországot.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.