Hirdetés

Montenegró következik

Montenegróval játszik a döntőbe jutásért a magyar férfi vízilabda-válogatott a pekingi olimpián. Az Európa-bajnok montenegróiak 7-6-ra verték a világbajnok horvátokat az elődöntős szereplésért vívott mérkőzésen, amelyet a magyarok – csoportelsőként végezve – már korábban bebiztosítottak. A másik ágon a csoportmérkőzések során botladozó szerbek végül magabiztosan, 9-5-re verték a spanyolokat, így pénteken ők küzdenek meg az Egyesült Államokkal a fináléba jutásért.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. augusztus 21., 00:002008. augusztus 21., 00:00

A montenegróiak zsinórban három gólt dobva kezdtek a horvátok ellen, ám a nagyszünetben már csak eggyel vezettek (5-4). A harmadik negyed egyetlen montenegrói gólt hozott, a kétgólos előny pedig végül elégnek bizonyult a világbajnok ellen. Petar Porobics együttese így ismét megmérkőzhet a magyarokkal. A csoportmeccsek során 10-10-es döntetlen született, nem sokkal korábban pedig, július 7-én, a malagai Eb-n 10-9-re nyertek a montenegróiak, míg június 28-án, az ING-kupán, Szombathelyen a Kemény-legények nyertek 11-9-re.

„Ötven-ötven százalék volt, hogy melyik csapattal kerülünk össze, mi most megkaptuk az egyik ötvenet – fogalmazott Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány. – Amikor az első csoportmeccsünkön 10-10-et játszottunk a montenegróiakkal, nem voltunk elkenődve a döntetlen miatt, ám most biztosan nem lesz iksz. Eddig a saját hibáink kijavításán dolgoztunk, de ezután már természetesen a montenegróiakról lesz szó. Úgy látom, az olimpia kezdete óta az ő játékuk is sokat változott”. Kemény Dénes némi keserűséggel tette hozzá, hogy együtteséből hárman nem szállhattak vízbe a tegnapi tréningen – a fél csapat megfázással, illetve torokfájással küzd. „Szécsi Zoltán, Kis Gábor és Madaras Norbert is kidőlt egy időre, sajnos szinte az egész csapaton végigmegy ez a betegség. Akit eddig elkapott, azon 24-36 óra alatt ment át, így ők hárman remélhetőleg holnap már tudnak edzeni” – mondta Kemény Dénes.

Petar Porobics montenegrói kapitány tanítványait is vírus kínozza, ám neki ezúttal nem volt miért panaszkodnia: „Sok hősünk van. A kétgólos Vladimir Gojkovics két órával a meccs előtt olyan beteg volt, hogy mozdítani sem tudta a fejét, de ragaszkodott hozzá, hogy beállítsam. A magyarokkal egyelőre nem foglalkozunk, az ünneplésé a főszerep”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés