
Nem jutott olimpiai kvótához a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, mivel 8-5-re kikapott Montenegró csapatától a csütörtök esti elődöntőben.
2016. január 22., 14:162016. január 22., 14:16
Benedek Tibor együttese – amely szombaton 17.15-től a görögökkel játszik a bronzéremért a Kombank Arénában – áprilisban a Triesztben sorra kerülő, 12 csapatos tornán harcolhatja ki az olimpiai részvételt. Onnan négy csapat szerez riói indulási jogot.
Már a bemutatásnál érezni lehetett a nagy feszültséget, a jelentős többségben lévő montenegrói drukkerek hangos füttyszóval fogadták a magyarokat – számolt be az MTI. Az első percek a kapusokról szóltak, a horvátok ellen parádézó Nagy Viktor, valamint az olaszokkal szemben remek teljesítmény nyújtó Milos Scepanovic nagyon jól védett. A vezetést végül a negyed felénél a magyarok szerezték meg: a találkozó első emberelőnyét Varga Dénes váltotta gólra.
A túloldalon is jött a fór, amit ugyan kivédekezett a magyar csapat, de nem sokkal később Nikola Janovic – aki az olaszoknak négy gólt lőtt – akcióból nagy lövéssel egyenlített. A következő támadásból Kis Gábor harcolt ki büntetőt, Varga Dénes pedig kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult (1-2). A montenegróiak kettős emberelőnyből egyenlítettek egy perccel a játékrész vége előtt (2-2).
A második felvonás elején két emberelőnyt is kihagyott a magyar csapat, a montenegróiak bíztak a védekezésükben és Nikola Janovicban, aki egy újabb villanással juttatta előnyhöz csapatát. A magyarok gyorsan egyenlítettek, az újonc Manhercz Krisztián húzta vissza a rövid felsőbe a labdát emberelőnyben (3-3). A montenegróiak több támadásukat nem tudták eredményesen befejezni, de amikor igazi helyzetbe kerültek, azt jó százalékkal használták ki. Így tett Darko Brguljan is, aki az első igazi lövőhelyzetéből kilőtte a bal felső sarkot (4-3).
A nagyszünet után akcióból csak a kapufát találták el mindkét oldalon a játékosok, majd jött az első emberelőny, a montenegróiak pedig Drasko Brguljan találatával megduplázták előnyüket. Nem maradt el a válasz a másik kapunál: Manhercz szinte lemásolta első találatát (4-5). A magyarok kettős előnyben adogathattak az egyenlítésért, de Hosnyánszky Norbert bombája a kapufán csattant. Bő egy perccel a negyed vége előtt ötmétereshez jutottak a montenegróiak, ám akárcsak a horvátok elleni negyeddöntőben, Nagy Viktor ezúttal is hárított.
A zárónegyed egy távoli Hosnyánszky-góllal indult, majd Nagy Viktor védései és kihagyott montenegrói előny következett. A montenegróiak fáradtak, egy esetben csak négyen úsztak fel a támadással, de éppen ekkor hatalmas védelmi hibából szerezték meg újra a vezetést. Ez újra tartást adott nekik, s amikor két és fél perccel a vége előtt emberelőnyben támadhattak, Nikola Vukcevic volt eredményes befejező. Ezzel gyakorlatilag eldöntötte az összecsapást, ráadásul még Ivovic is betalált a végén.
„Még a negyedik negyed elején is biztos voltam benne, hogy győzünk. Jó volt a védekezésünk, az ellenfelünk sokszor képtelen volt feltörni a zónánkat, de sajnos kihagytunk egy kettős emberelőnyt, majd kaptunk egy gólt lefordulásból” – elevenítette fel a hajrában történteket a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak Benedek Tibor, a magyarok szövetségi kapitánya.
Az edző elismerte, hogy csapatának sok rossz lövése volt, de úgy vélekedett, hogy ez a meccs elsősorban nem a támadójátékról, hanem a küzdelemről szólt. „Ez három és fél negyeden keresztül tökéletes volt, csupán fél negyed miatt nem vagyunk ott a fináléban. A mérkőzés elsősorban a kvótáról szólt, nagyon fáj, hogy nem sikerült megszereznünk” – mondta Benedek.
„Mindig jobb felállni a dobogóra, mint lecsúszni róla, ezt tudják a játékosok is. Olyan szép utat jártunk be eddig, hogy nem volna méltó, ha nem ugyanazzal az odaadással folytatnánk” – hangsúlyozta a szombati, görögök elleni bronzmérkőzés fontosságát a szövetségi kapitány.
A csapatkapitány, Varga Dániel szerint mindkét együttesből rengeteg erőt kivett az agresszív védekezés, ebből pedig a riválisuk jött ki jobban. „Minket és őket is felőrölt ez a fajta játék, ezekből pedig jönnek a figyelmetlenségek, s ők egyszerűen jobban használták ki a hibákat, a mi lövéseink pedig többnyire a kapufán csattantak, vagy a kapusuk védett nagyot” – mondta. Varga Dániel a szövetségi kapitányéhoz hasonló mondattal jellemezte a görögök elleni összecsapást: „a rivális himnuszát jobb a dobogóról hallgatni, mint a lelátóról”.
„Szerettünk volna döntőt játszani, ami egyben olimpiai kvótát is ér, most nagyon csalódottak vagyunk, ez meg is látszik az arcokon. Ugyanakkor szombaton lesz még egy bronzmérkőzésünk, amit meg szeretnénk nyerni” – mondta a mindössze 18 éves Manhercz Krisztián, aki bátran vállalkozott és két gólt szerzett az elődöntőben.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
szóljon hozzá!