
2011. április 06., 08:382011. április 06., 08:38
A 24 éves hokis az egykori nagy elődről, Varga Dezsőről elnevezett díjat vette át elsőként – a FRHG mindegyik elismeréshez egy olyan személyiség nevét társította, aki sokat tett a romániai jégkorong fejlődéséért. „Nagy elismerés számomra ez a cím. Ez egy óriási motivációt ad ahhoz, hogy továbbra is komolyan dolgozzak, hajtsak a céljaimért” – fogalmazott a díjátadó után a csapata hivatalos honlapja, a sportclub.ro által idézett Molnár Zsolt, akiről ugyanott megtekinthető adatlapját böngészve kiderül, legnagyobb szenvedélye a jégkorong, és legnagyobb álma, hogy Európa egyik elitligájában játszhasson.
Molnár Zsolt is külön kiemelte, az MVP-cím hatványozottan megtisztelő számára, hiszen a díjak odaítélését egy összetett szavazás előzte meg: a FRHG technikai bizottságának voksai 34 százalékban, míg a rájátszásba jutott négy legjobb csapat edzőinek és a szurkolóknak szavazatai 33-33 százalékban számítottak bele a végeredménybe.
A román hoki gálaestjén kiderült, a legjobb trénernek kijáró elismerést – az egykori legendás csíkszeredai hokisról és edzőről elnevezett Czáka Zoltán-díjat – a bajnoki ezüstérmes Brassó Corona Fenestela 68 edzőpárosának, Kovács Lászlónak és Antal Elődnek ítélték oda. Egyéni elismerést kapott még Molnár Zsombor, a HSC 18 éves hokisa, aki az Eduard Panáról elnevezett debütdíjat vihette haza, illetve a Galacot erősítő Cătălin Geru, aki az idény gólkirályaként érdemelte ki a Doru Tureanu-díjat. Tom Skinner, a román felnőttválogatott kanadai szövetségi kapitánya a Corneliu Mănescu nevét viselő kiválósági díjat kapta meg a romániai hoki fejlődését szolgáló munkája elismeréseként.
A szervezők nem akartak megfeledkezni a sportág mögött álló intézményekről és politikusokról sem. Helyi szinten a brassói önkormányzatnak és George Scripcaru polgármesternek ítélték oda a csíki hoki egyik alapítójáról, Vákár Lajosról elnevezett díjat, míg a központi hatóságoknak szánt kategóriában Elena Udrea fejlesztési és turisztikai miniszter kapta a Mihai Flamaropol-díjat. A legjobb fejlesztési projektnek a FRHG által útjára indított FOTE-program bizonyult a szavazatok szerint. Két év múlva, 2013-ban Brassó és Prahova megye ad otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Téli Fesztiválnak (román rövidítése: FOTE), amelyen 14–18 éves fiatalok vesznek részt, és amelyre a FRHG több program révén megkezdte a versenyzők válogatását.
A bukaresti gálán árverést is rendeztek: a válogatottból visszavonult Hozó Levente, Cătălin Geru és Ioan Timaru meze került kalapács alá. A szervezők közölték, az ebből befolyt összeget ösztöndíjként kapja meg ifjabb Antal István, akit első romániai edzőként felvettek a finnországi Vierumäkiban található hokiakadémiára.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!