Hirdetés

MOB: nem valós a terrorfenyegetés

Nem valós az a terrorfenyegetés, amelyet a MOB – és más országok olimpiai bizottsága – kapott a közelgő szocsi játékok előtt.

Hírösszefoglaló

2014. január 22., 15:262014. január 22., 15:26

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója az MTI-nek azt mondta, a MOB e-mail címére érkezett fenyegető üzenetet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál és a szocsi szervezőbizottságnál is elemezték.

„A NOB és a szocsi szervezőbizottság is hivatalosan jelezte a levél elemzését követően, hogy a fenyegetés nem valós, és az a személy, aki küldte, mindenféle üzeneteket küldözgetett az olimpiai család sok tagjának\" – fogalmazott Nagy Zsigmond, a Szocsiba utazó magyar csapat vezetője.

A MOB közleményben ismertette a részleteket. Ebben többek között az olvasható, hogy a NOB és a szocsi játékok szervezőbizottsága a MOB-hoz érkezett fenyegetésre a következő hivatalos állásfoglalást adta ki: „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívül komolyan veszi a biztonságot és minden egyes hiteles információt továbbít az illetékes biztonsági szolgálatokhoz. Azonban ebben az esetben úgy tűnik, hogy a több Nemzeti Olimpiai Bizottsághoz elküldött e-mail nem jelent fenyegetést és úgy tekinthető, mint a nyilvánosság egy tagjától érkezett esetleges, nem célzott üzenet.\"

A MOB a válasz ismeretében hangsúlyozta, hogy folytatja az olimpiai előkészületeket és a magyar csapat részt vesz a játékokon.

Borkai Zsolt MOB-elnök az MTI-nek szerda reggel mondta el, hogy a testület nemzetközi e-mail címére érkezett fenyegető üzenet. Hozzátette: a MOB értesítette a NOB-ot, az orosz szervezőket, valamint Magyarországon a Terrorelhárítási Központot (TEK).

Fodor Gergely, a TEK társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője később az MTI-t arról tájékoztatta, hogy folyamatosan figyelik és értékelik az olimpiával kapcsolatos terrorfenyegetettséget, kapcsolatban vannak az orosz társszervekkel és részt vesznek a terrorfenyegetettséget vizsgáló munkacsoportban is. Mivel az orosz társszervektől kiemelt fenyegetettségre vonatkozó jelzés nem jött, a kapcsolattartás intenzitása nem változott – tette hozzá.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés