Hirdetés

MLSZ: keresik a bűnösöket

Megpróbálják beazonosítani azokat a futballfanatikusokat, akik a tavaly augusztusi Magyarország–Izrael budapesti felkészülési mérkőzés alatt antiszemita rigmusokat skandáltak, és akik miatt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség első fokon úgy ítélkezett, hogy a Magyarország–Románia márciusi világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött kell megrendezni.

Hírösszefoglaló

2013. január 17., 08:562013. január 17., 08:56

Ezt Csányi Sándor, a magyar szakszövetség (MLSZ) elnöke jelentette be tegnap a Magyar Labdarúgás Fórumán – a sportvezető úgy véli, ha a FIFA döntése a fellebbezés ellenére sem változik, akkor a tetteseken kell behajtani a jegybevétel-kiesést és a FIFA 40 ezer svájci frankos pénzbüntetését is. „Ez a meccs a mi szégyenünk. Felvételek alapján beazonosíthatók az elkövetők, megpróbáljuk polgári peres eljárással behajtani a kárt” – mondta Csányi Sándor.

Az MLSZ elnöke jogosnak, de aránytalannak nevezte a FIFA büntetését a Magyar Labdarúgás Fórumán tartott beszédében. „A büntetés jogos, ilyen események mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Mértéke azonban indokolatlan és aránytalan” – fogalmazott Csányi a Papp László Sportarénában megrendezett eseményen. A magyar sportvezető kiemelte, 10 ezer szurkolóból 100-200 viselkedett elfogadhatatlanul a tavaly augusztusban rendezett Izrael elleni barátságos mérkőzésen. A sportvezető az eset kapcsán arról is beszélt, hogy a döntés már november 20-án megszületett, de az MLSZ sem értesült korábban róla. Ezt már csak azért is elfogadhatatlannak tartja, mert „a magyar kormány azóta súlyos pénzeket költött a Puskás Ferenc- stadion középső karéjának megerősítésére, hogy a magyar–román meccset minél több szurkoló nézhesse meg a helyszínen”.

Csányi ugyanakkor elmondta, ha a fellebbezést elutasítják, akkor az ’56-osok terén óriáskivetítőn több tízezer szurkoló nézheti majd együtt a meccset az MLSZ szervezésében. „Minden más, egyéni, politikai indíttatású kezdeményezés ellentétes az MLSZ azon szándékával, hogy a magyar válogatott mérkőzései politikamentes sportesemények legyenek, éppen ezért az MLSZ minden pártot, civil szervezetet, közösséget arra kér, tekintsen el saját rendezvény megszervezésétől” – áll a szövetség tegnapi közleményében. Mint ismeretes, a szélsőjobboldali parlamenti párt, a Jobbik már a büntetés bejelentése napján jelezte, saját költségén óriáskivetítőt állít fel a Puskás-stadion szomszédságában.
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés