
Nem mindennapi élményben volt részük a kolozsvári futball szerelmeseinek kedd este a Kolozsvári Magyar Napokon. A Sapientia EMTE Tordai úti épületében ugyanis Vasile Miriuţă „Laci”, a Kolozsvári CFR vezetőedzője és Hadnagy Zsolt, a Diósgyőri VTK kolozsvári származású játékos-megfigyelője engedett bepillantást a labdarúgás boszorkánykonyhájába.
1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00
2014. augusztus 20., 16:452014. augusztus 20., 16:45
A Somogyi István-emléknapok sportbeszélgetés-sorozat keretében Labdarúgás Kolozsváron és a nagyvilágban címmel megtartott rendezvény telt házas volt. Az érdeklődésre jellemző, hogy a román sajtó is kíváncsi volt rá. A kezdés előtt néhány perccel az egyik tévé riporternője neki is szegezte a kérdést Vasile Miriuţának, hogy „tényleg magyarul fog-e beszélni, és hogyan boldogul majd vele”.
Bemelegítésként Hadnagy Zsolt elmondta: természetesen Magyarországról is követi az itthoni eseményeket, így napirenden van a romániai labdarúgással is. Miriuţă pedig arról értekezett, hogy nem egyszerű a CFR kispadján ülni, hiszen volt olyan edző, aki csak 3-4 hónapot tudott maradni. Szerinte jó munkát végeznek, azt szeretné, hogy a csapat sikeres legyen.
„Az a szerencsém, hogy öt-hat nyelvet beszélek” – válaszolta arra a kérdésre, hogy hogyan érteti meg magát a sok külföldi játékosból álló keretével. Elmesélte: amikor Németországba igazolt játékosként, közölték vele: három hónapja van megtanulni németül.
Hadnagy és Miriuţă egyébként egyetértett abban, hogy mind a román, mind pedig a magyar bajnokság gyengült azóta, hogy ők is a pályán voltak. Előbbi kifejtette: a különbség abban áll, hogy nincs olyan magyar labdarúgó, aki megállná a helyét a román első osztályban, míg fordítva akadna játékos, de nehezen megfizethető.
Kulisszatitkok házon belülről
Hozzáfűzte: a Diósgyőr szurkolótáborára nem lehet panasz, 5-6 ezer ember minden mérkőzésre kilátogat, a Krasznodar ellen hazai pályán 5-1-re elveszített Európa Liga-selejtező lefújása után is 10 percig éltették a csapatott a lelkes szurkolók. Mint részletezte, az európai kupaszereplés Tomiszláv Szivics vezetőedző munkájának köszönhető. A csapatnál ugyanis rend van és fegyelem.
Ennek kapcsán ugyanakkor elmondta: a magyar foci azért sem tud fejlődni, mert a magyar közeg egyszerűen nem engedi, hogy bárki bejöjjön külföldről. Mint részletezte, hiába próbálnak nyugaton bevált munkamódszereket alkalmazni, a hazai edzők amint rájönnek, hogy ez azt jelenti, hogy többet kell dolgozni, mindent elkövetnek, hogy kifúrják az illetőt az állásából. Sok külföldi edző keserű szájízzel távozik emiatt Magyarországról – magyarázta.
A játékos-megfigyelő ugyanakkor azt is elmondta: a futballistaigazolásokról közösen döntenek az ügyvezetővel és az edzővel. Mint részletezte, hetente 20 játékost figyel meg, még azt is nyilvántartja, kinek mikor jár le a szerződése. Az általa összeállított listából válogathat az edző.
Miriuţă ugyanakkor elmondta: a CFR-nél eddig két játékost, Monroyt és Szusicsot igazolták az ő kérésére. Szeretne még egy csatárt és egy szélső védőt igazolni, aki lehetőleg mindkét szélen tud játszani. Kérdésünkre, hogy a középcsatár Tadé az új szezonban miért játszik sokkal jobban, mint korábban, elmondta: a játékos önbizalmával voltak gondok, ezt sikerült orvosolni.
Szó esett arról is, hogy a CFR védekező középpályásai miért nem támogatják jobban a támadásokat, hiszen Modrić ezt nagyon jól megoldja a Real Madridnál, míg a CFR-nél Monroy inkább piruetteket csinál, amikor ellentámadásba kellene lendülni. Az újságírói felvetésre Miriuţă elmosolyogta magát: „hát ezért játszik Modrić a Real Madridnál, Monroy pedig a CFR-nél”.
Jön az újabb román–magyar meccs
Természetesen szóba került a soron következő román–magyar Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés is. Mindkét szakember a román csapatot ítélte esélyesebbnek. Hadnagy elmondta: Dzsudzsák Balázson kívül sajnos nincs olyan magyar játékos, aki el tudna dönteni egy mérkőzést, rajta kívül még Bogdán Ádám kapusban bízhatnak a magyarok. „Ismerem a magyar mentalitást: amikor a magyarok Bukarestbe jönnek, mindig tele van a gatyájuk, hogy jaj, megint anyázni fognak minket” – fejtette ki általános derültség közepette Vasile Miriuţă.
A közönség szemmel láthatóan elégedetten távozott, az egyik idősebb szurkoló meg is jegyezte: jó kis családias beszélgetés volt.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!