majd szenvtelen arccal beáll a saját tizenhatosa vonalára, és a Btk. összes vonatkozó cikkelyét kimerítő kegyetlenséggel elkezdi lemészárolni a labdarúgás nevű játékot. Majd amikor az ellenfél a sajátos görög stílus láttán méla ámulatba, később tehetetlen, őrjöngő dühbe, végül a reménytelen helyzet miatt apátiába esik, egy hirtelen, a játék addigi képe alapján valószínűtlennek ható ellentámadás végén a kaputól huszonöt méterre szabadrúgáshoz jut, amelyet valamelyik jól fejelő játékos a kapuba juttat, és ezzel 1-0-ra megnyeri a mérkőzést.
Négy évvel ezelőtt mindez még az újdonság erejével hatott. Ezúttal viszont Lars Lagerbäck svéd szövetségi kapitány a mérkőzés előtt vélhetően hónapokig gyakoroltatta tanítványaival a normandiai partraszállás idején alkalmazott szövetséges taktikát, amellyel végül sikeresen vették be a németek parti bunkereit.
Meg aztán a bunkertaktikához megfelelő emberanyag is kell. Ma azonban Nikopolidisz kapus lassan kezdi egy kedélyes, jó karban lévő nagypapa külsejét magára ölteni. Egy tisztes, őszes halánték a nők számára ajándék lehet, de egy Eb-címvédő együttes kapujában legfeljebb ügyeletes bohócot játszhat – mint ahogy ezt meg is tette Hansson góljánál.
A labdarúgást szerető közönség mindenesetre hálás lehet a svéd válogatottnak: bebizonyította, hogy az antifutball-istenekből álló görög válogatott is verhető. Rehhagel mester pedig elkezdheti lapozni a szakácskönyvet. Ha ugyanis a mirelitgirosz helyett nem képes valami friss, fantáziadús menüt összedobni, könnyen megtörténhet, hogy a csoportkör végén bezárhat az egész görög büfé.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.