2009. augusztus 25., 10:412009. augusztus 25., 10:41
A hajdúságiak legfőbb feladata az lesz, hogy ne kapjanak két gólt, hiszen Herczeg András tanítványai az első, bulgáriai összecsapáson – alaposan felborítva a papírformát – 2-1-re nyertek, így a párharc egyértelmű favoritjává léptek elő.
A nagy lehetőség hovatartozástól függetlenül feltüzelte a magyar futballdrukkereket, akik a magyar klubcsapatok közül 1995-ben a Ferencvárost láthatták először és utoljára a BL legjobb csapatai között játszani. Tegnapig közel 25 ezer jegy elkelt a ma esti budapesti összecsapásra, a DVSC klubvezetőinek reménye szerint pedig a kezdő sípszókor telt ház, 36 ezer szurkoló tapsol majd a debreceni játékosoknak. Ez esetben valószínűleg nem is bánják majd a Loki labdarúgói, hogy az európai szövetség (UEFA) „száműzte őket” a debreceni, 9640 férőhelyes Oláh Gábor utcai stadionból, amely ezen a szinten már nem felel meg az UEFA előírásainak.
Bartha Csaba sportigazgató arra kérte a magyar szurkolókat, hogy a csapat sáljával vagy – más együttesek drukkerei esetében – magyar zászlóval felszerelkezve érkezzenek az arénába, ugyanis mindenki tisztában van vele, az idegenben kiharcolt remek eredmény ellenére nagy szükség lesz minden segítségre. Herczeg András klubmenedzser, vezetőedző már rögtön a szófiai diadal után kijelentette: még mindig messze állnak a sikertől, hiszen nagyon nehéz visszavágó vár rájuk, ugyanis a Levszki van olyan jó csapat, hogy kegyetlenül kihasználja az esetleges figyelmetlenségeket.
A debreceniek dolgát megnehezíti, hogy csapatkapitányuk, Kiss Zoltán két sárga lapja miatt nem játszhat, valamint a bolgár fővárosban megsérült Máté Péterre, továbbá a szintén sérüléssel bajlódó Bernáth Csabára sem számíthat nagy valószínűséggel a szakvezetés. Leandro és Rudolf Gergely könnyített munkát végzett, de vélhetően mindketten vállalják majd a játékot.
A nemzetközi szövetség klubvilágranglistáján a jelenleg 217. Debrecent kereken 100 hellyel megelőző Levszkinél – amely a DVSC-hez hasonlóan elhalasztotta hétvégi bajnoki meccsét – fogadkozásokban nincs hiány: a bolgárok a hazai vereség ellenére nagy bizakodással várják a visszavágót. „Nyugodtak vagyunk, és győzni megyünk. Az első mérkőzés elbukása után már nincs veszítenivalónk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy továbbjussunk. Bátorságra buzdítottam a játékosokat, mert háború vár rájuk – mondta Georgij Ivanov sportigazgató, aki aktív pályafutása során 33-szor húzta magára a bolgár válogatott mezét. – Kedden egy másik Levszkit láthatunk majd. Az első meccset mindenáron meg akartuk nyerni, de a korán bekapott gól megfogott bennünket. Remélhetőleg ezúttal másképp alakulnak a dolgok.” Ratko Dosztanics vezetőedző jobb helyzetben van, mint magyar kollégája, ugyanis csupán a sérült válogatott jobbhátvéd, Zsivko Milanovot kell pótolnia a kezdőcsapatban. Bevethető lesz Juszef Rabeh marokkói középhátvéd is, akit nemrég ittas vezetésen értek, ezért száműzték az első csapattól, de a nagy tét miatt visszahívták.
Miközben a Levszki már szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében (2006-ban), a Debreceni VSC még sohasem jutott a legrangosabb európai kupasorozat elitcsapatai közé. Az 1902-ben alapított hajdúsági klub 1998-ban az Intertotó Kupában mutatkozott be először a nemzetközi porondon, ahol ezúttal összesen tizedszer próbál szerencsét. A BL selejtezőiben negyedszer állt rajthoz, az utolsó körbe azonban korábban csak egyszer jutott: 2005-ben a Manchester United kétszer is 3-0-ra verte a Lokit, amely akkor az UEFA-kupába átkerülve sem alkotott nagyot, hiszen a Sahtar Doneck az első fordulóban 6-1-es összesítéssel búcsúztatta.
A Debrecen mostani menetelése részben az UEFA reformjainak is köszönhető, hiszen az átszervezett BL-ben a magyar aranyérmes a bajnokok ágának nevezett útvonalon nem találkozhatott a kontinens legjobb 13 futballnemzetének képviselőivel. A DVSC a négyszakaszos selejtezősorozat második fordulójában kapcsolódott be a küzdelmekbe. Elsőként a svéd bajnok Kalmart búcsúztatta, úgy, hogy a hazai 2-0-s siker után idegenben 3-1-re kikapott, és csak az idegenben lőtt góljának köszönhetően lépett tovább. A harmadik körben már magabiztosabb volt Herczeg András csapata: két 1-0-s sikerrel lépett túl az észt Levadia Tallinon.
A BL csoportkörének elérése esetén a Debrecen 7,1 millió euróval gazdagodik az UEFA új prémiumrendszere szerint. A csoportkörben elért döntetlen 400 ezer, a győzelem pedig 800 ezer eurós bónuszt jelent, míg a nyolcaddöntőbe jutás újabb 3 millió eurót hoz a sikeres együttesek konyhájára. A BL győztese akár 31,4 millió eurót is összegyűjthet, és a végső összeg megduplázódhat a tévéközvetítési jogok kifizetése után. A Debrecen anyagilag akkor sem zárna kifejezetten rosszul, ha elbukná a Levszki elleni párharcot, hiszen a most kiesők egyenesen az Európa Liga csoportkörébe kerülnek át, ezt pedig 2,1 millió euróval díjazza az UEFA.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.