Hirdetés

Miklós Edit új lécekkel és autókkal vág neki a síszezonnak

Megújult az együttműködés Miklós Edit olimpiai hetedik helyezett alpesi síző, valamint az Audi és a Das WeltAuto között. A két cég és a csíkszeredai születésű versenyző budapesti közös sajtótájékoztatóján elhangzott, Miklós egy Audi Q3 és egy Volkswagen Transporter típusú járművet kapott támogatóitól annak érdekében, hogy az európai világkupa-futamokra sífelszerelésével együtt könnyebben juthasson el.

MTI

2014. november 20., 14:232014. november 20., 14:23

A 26 éves síző beszámolt a nyári időszakban elvégzett felkészüléséről, s kiemelte, más márkájú sílécekre váltott, ezért a munka nagy részét az tette ki, hogy minél jobban hozzászokjon az új léceihez, s megismerje azokat.

„Csütörtökön indulok Kanadába, ahol december első hétvégéjén elkezdődik majd számomra is a vk-szezon, a célom pedig az, hogy a lehető legjobb eredményeket érjem el az idény során” – mondta Miklós Edit. Hozzátette, a jövő februári világbajnokságon lesiklásban az első hat között akar zárni, a világkupa-sorozatban pedig többször is az első 10-ben szeretne végezni, de nem tartja lehetetlennek, hogy az egyik állomáson akár dobogóra is álljon.

Az MTK sízője kiemelte, még mindig a lesiklás a legerősebb száma, de az edzések eredményeként sokat javult szuper-óriásműlesiklásban is.

Az MTI kérdésére Miklós azt mondta, nem tudott róla, hogy a nemzetközi szövetség (FIS) kedden engedélyezte a légzsák használatát az alpesi sízőknek, de jó ötletnek tartja az eszköz bevetését.

„Biztos, hogy számos súlyos sérüléstől meg tudja óvni a sízőket, amint lehetőségem lesz rá, ki fogom próbálni, s ha nem akadályoz a versenyzésben, akkor természetesen használni is fogom” – nyilatkozta Miklós Edit.

A FIS egyelőre csak az edzéseken engedélyezi a légzsák alkalmazását, de a keddi döntés értelmében január 1-től már versenyeken is viselhetik majd a sízők az eszközt.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés