2012. november 15., 08:342012. november 15., 08:34
„Ha sikerülne minden Vk-n, amelyen rajthoz állok, az első harmincban végeznem, akkor a szezonzáró versenyen is elindulhatnék – fogalmazott a tavaly januárban honosított Miklós Edit. – Vasárnap repülök Kanadába, ahol az egy hét múlva esedékes versenyen már rajthoz állok, emellett készülök a februári schladmingi világbajnokságra, amelyen remélem, sok magyar szurkoló is kint lesz.”
Amint arról korábban beszámoltunk, Miklós Edit – akinek elege lett a romániai körülményekből – csak hosszas huzavona után tudott országot váltani. Tavaly januárban a nemzetközi szövetség (FIS) precedensértékű ítéletet hozva engedélyezte, hogy ezután magyar színekben versenyezzen, ugyanis a román szövetség nem akart beleegyezni a 2008 és 2010 között a Vk-sorozatban háromszor pontot szerző sportoló elvesztésébe. Ez azonban a FIS 2008-ban megváltoztatott alapszabálya szerint már nem feltétele a váltásnak: ha valaki nemzetiségének megfelelően cserél országot, az rendkívüli körülménynek számít, és ez esetben nem szükséges az eredeti ország szövetségének beleegyezése. Miklós Edit ügyét az is segítette, hogy már 10 éve rendelkezett magyarországi letelepedési engedéllyel, és a könnyített honosítás révén 2010 novemberében a magyar útlevelet is megkapta.
Az országváltás azonban azzal is járt, hogy Miklós Edit addigi eredményeit törölték. Szerzett pont nélkül a Világkupa versenyein nem indulhatott, ám a tavaly februári németországi világbajnokságra már sikerült kijutnia, ezután pedig a Világkupában is rajthoz állhatott, amelynek januári, St. Moritz-i állomásán történelmet írt: 30. lett a kombinációs versenyszámban, és ezzel a magyar női alpesi sí történetének első Vk-pontjával büszkélkedhet.
A magyar szövetség az elmúlt idény végén szponzorok segítségét kérte, hogy Miklós Edit – aki tavaly pénz hiányában nem állhatott rajthoz a szezon eleji tengerentúli versenyeken – tudásának megfelelően szerepelhessen. A körülmények azóta sokat javultak: Miklós Edit most Kanadába készül, az idei felkészülés során pedig a csíkszeredai születésű síző lehetőséget kapott arra is, hogy a svájci női Vk-csapattal eddzen. A magyar szövetség dolgozik azon, hogy ez a későbbiekben minél rendszeresebbé váljon.
„A szövetség sportdiplomáciai intézkedései közé tartozik az is, hogy az utánpótláskorú versenyzőknek minél jobb lehetőségeket biztosítsunk – mondta Kaszó Klára, a hazai szövetség ügyvezető elnöke. – Magyarországon körülbelül 800 ezer ember síel rendszeresen, azt mondhatjuk, hogy ez az egyik legnépszerűbb szabadidősport az országban, ugyanakkor a szövetség célja, hogy a sí mint versenysport is fejlődjön.” A sajtótájékoztató végén Miklós Edit a Weltautótól átvette a számára biztosított Audi A6-os slusszkulcsát.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.