
Az osztrák Anna Fenninger nyerte a női alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyét a szocsi téli olimpia szombati napján. A csíkszeredai, magyar színekben versenyző Miklós Edit remek síeléssel a 15. helyen zárt.
2014. február 15., 13:562014. február 15., 13:56
A szerdán lesiklásban hetedik, ezzel a magyar alpesi sízés történetének legjobb ötkarikás eredményét elért Miklós Edit – bár ez a gyengébbik száma – nagyszerű teljesítményt nyújtva, a pálya nehezebb szakaszain is szépen síelve, 2.35 másodperces hátránnyal a 15. helyen zárta a versenyt. A szám másik magyar indulója, Berecz Anna 28. lett.
„Szerettem volna megint a legjobb tízbe kerülni, de nem vagyok elégedetlen ezzel a hellyel sem. A pálya felső szakasza most sem sikerült jól, hibáztam azon a részen” – mondta az MTI-nek Miklós Edit, aki kedden még az óriás-műlesiklásban áll rajthoz.
Berecz Anna elmondása szerint túl óvatos volt: „Engem nem zavart ez a nagy meleg, de a pálya végén, ahol nagyon sokan kiestek, talán túl óvatos voltam. Ahogy lesiklásban, úgy most is lehetett volna jobb a menetem, ezért nem vagyok elégedett az időmmel.”
A 24 éves győztes, Anna Fenninger – aki 2011-ben világbajnok volt szuperkombinációban – több mint fél másodperccel előzte meg a kifejezetten nehéz pályán második idővel célba ért háromszoros ötkarikás bajnok német Maria Höfl-Riescht, és ezzel pályafutása első olimpiai sikerét aratta.
Az osztrák edző által kijelölt pályán az arany mellett a bronzérem is egy osztráknak, Nicole Hospnak jutott. A pálya nehézségét jól mutatja, hogy a 49 indulóból 18-an nem is értek célba.
Az előzetesen az éremesélyesek között emlegetett liechtensteini Tina Weirather sérülés miatt végül nem állt rajthoz.
Női szuper-óriásműlesiklás:
1. Anna Fenninger (Ausztria) 1:25.52 perc
2. Maria Höfl-Riesch (Németország) 1:26.07
3. Nicole Hosp (Ausztria) 1:26.18
...15. Miklós Edit 1:27.87
...28. Berecz Anna 1:33.07
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!