Hirdetés

Michael Schumachernek jól feküdt a hazai pálya

Fernando Alonso előnye tovább csökkent a világbajnoki pontversenyben Ha már a Renault-nak az utóbbi időben nem megy, akkor a McLaren–Mercedes gondoskodik arról, hogy ne fulladjon unalomba a Forma–1.

Gazda Árpád

2006. július 31., 00:002006. július 31., 00:00

Forma–1
Miután a francia istálló világbajnoki címvédője, Fernando Alonso a hétvégi Német Nagydíjon is csak szenvedett, és csupán a hetedik rajtrácsot sikerült megszereznie, a brit csapat finn klasszisa, Kimi Räikkönen döntött úgy, hogy nem engedi át az utóbbi futamokon ismét kiválóan szereplő Michael Schumachernek (Ferrari) az első rajtkockát. Tíz körön keresztül minden olajozottan működött – közben Ralf Schumacher (Toyota) és Coulthard (Red Bull–
Ferrari) koccanása, valamint Rosberg (Williams–Cosworth) oldalfallal megejtett csúcstalálkozója jelentett látványosságot –, ám a McLaren szerelői, illetve a technika ismét gondoskodtak róla, hogy a hazai pályán versenyző Schumachernek jó napja legyen. Räikkönen ugyanis első kiállásakor közel tizenöt másodpercre rekedt a boxban – csupán a nyolcadik helyre tudott visszatérni –, a hétszeres német világbajnok pedig átvette a vezetést a Hockenheimringen. És mert mögötte csapattársa, Massa játszotta az utóvéd szerepét, izgalmat már csak az szolgáltatott, amikor Barichello Hondája minden átmenet nélkül kigyulladt, illetve amikor Villeneuve BMW-je Rosberg Williamséhez hasonlóan az oldalfalnak csapódva tört darabokra. Az újabb kettős győzelmet arató Ferrarik mögé a futam végén Buttont látványosan megelőző Räikkönen fért még föl a dobogóra, Alonso pedig ötödik helyen ért célba, így Michael Schumacherrel szembeni előnye a világbajnoki pontversenyben tizenegy pontosra olvadt a hétvégi Magyar Nagydíj előtt.


Német Nagydíj, Hockenheim, pontszerzők: 1. Michael Schumacher (német, Ferrari), 2. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 3. Kimi Räikkönen (finn, McLaren–Mercedes), 4. Jenson Button (brit, Honda), 5. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 6. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 7. Jarno Trulli (olasz, Toyota), 8. Christian Klien (osztrák, Red Bull–Ferrari).
A pontverseny állása, pilóták: 1. F. Alonso 100 pont, 2. M. Schumacher 89, 3. F. Massa 50, 4. G. Fisichella 49, 5. K. Räikkönen 49, 6. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, McLaren–Mercedes) 26, 7. J. Button 21, 8. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 16, Ralph Schumacher (német, Toyota) 13, 10. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber) 13, 11. David Coulthard (brit, Red Bull–Ferrari) 10, 12. J. Trulli 10, 13. Jacques Villeneuve (kanadai, BMW–Sauber) 7, 14. Mark Webber (ausztrál, Williams–Cosworth) 6, 15. Nico Rosberg (német, Williams–Cosworth 4), 16. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren–Mercedes) 2, 17. C. Klien 2, 18. Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso–Cosworth) 1. Konstruktőrök: 1. Renault 149 pont, 2. Ferrari 139, 3. McLaren–Mercedes 77, 4. Honda 37, 5. Toyota 23, 6. BMW–Sauber 20, 7. Red Bull Racing 12, 8. Williams 10, 9. Toro Rosso 1.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés