2009. december 23., 12:312009. december 23., 12:31
Schumacher egyéves szerződést kötött a pilótáknál és a konstruktőröknél is címvédő Brawn GP-ből alakult Mercedesszel, így újra együtt dolgozik majd Ross Brawnnal, akivel a Ferrarinál hét egyéni és hat konstruktőri vb-elsőséget gyűjtött be. Lapértesülés szerint a 41. születésnapját január 3-án ünneplő sztár évi 7 millió eurót keres majd új csapatában.
Schumacher 2006 végén vonult vissza, s az idén úgy tűnt, hogy a Magyar Nagydíjon súlyos sérülést szenvedett Felipe Massa helyére „beugrik” a Ferrarihoz. Ebben végül egy korábbi motorbalesetből visszamaradt nyaksérülése akadályozta meg.
„Három évre tervezünk, és a világbajnoki címekért szeretnénk harcba szállni – mondta Schumacher a bejelentést követően. – Ross Brawn novemberben hívott fel a visszatérésemmel kapcsolatban, és azt hiszem, ez adta meg a végső lökést a döntésemhez. A célom természetesen az, hogy minél többször dobogóra álljak.”
A 91-szeres futamgyőztes hozzátette, hogy egyáltalán nem tekinti magát az istálló elsőszámú versenyzőjének, mint ahogyan pályafutása során sosem tette.
„Egyébként úgy érzem magam, mint egy 12 esztendős gyerek, aki örömében legszívesebben össze-vissza ugrándozna. Nagyon boldog vagyok azért is, mert visszaadhatok valamit a Mercedesnek abból a rengeteg támogatásból, amelyet pályafutásom korai szakaszában kaptam tőlük.”
Az F1 történetének legsikeresebb versenyzője egyelőre nem rendelkezik az induláshoz szükséges szuperlicenccel, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabályzata szerint csak olyan pilóta kaphat meg, aki az elmúlt három évben legalább 15 viadalon rajthoz állt. Schumacher ennek a követelmények nem felel meg, mert utolsó futamát 2006. október 22-én, Brazíliában teljesítette. A szuperlicenc iránti kérelmet a német szövetség nyújthatja be a FIA-nak, legalább 14 nappal az első verseny előtt, amely március 14-én lesz Bahreinben.
A hürth-hermülheimi születésű versenyző az alacsonyabb kategóriákban a Mercedesnél kezdte karrierjét, mielőtt 1991-ben bekerült volna az F1-be.
A stuttgartiaknál Schumacher csapattársa a szintén német Nico Rosberg lesz. A Forma-1 történetében eddig még sosem fordult elő, hogy mindkét Mercedest hazai pilóta vezesse.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.