Hirdetés

Mi várható ma?

Több jó barát, volt klubtárs, lényegében pedig az angol élvonal, illetve a másod- és harmadosztály csap össze ma az Anglia–Trinidad és Tobago mérkőzésen a B csoport 2. fordulójában.

Gazda Árpád

2006. június 15., 00:002006. június 15., 00:00

A szombati nyitókörben az angolok 1-0-ra nyertek Paraguay válogatottja ellen, míg a főképp az angol alsóbb osztályokban szereplő trinidadiak értékes döntetlent játszottak az esélyesebbnek tartott svédekkel. Nürnbergben most egymás ellen lép pályára az 1999-ben bajnokságot, FA Kupát és Bajnokok Ligáját nyert Manchester United három sztárja: Beckham, Gary Neville, illetve a karibi Yorke. Ráadásul Hislop, a West Ham United hálóőre, aki már a svédek ellen bizonyította jó formáját, most három volt klubtársával, Joe Cole-lal, Lamparddal és Ferdinanddal néz majd farkasszemet a pályán.
A másik mérkőzésen a svédek és a paraguayiak mérkőznek meg: a vesztes csapat valószínűleg búcsúzhat a vb-től. A dél-amerikaiaknál nagy gond, hogy a súlyos combsérülést szenvedett Villar kapus számára véget ért a torna, a másik oldalon viszont már számíthatnak a múlt héten kisebb agyrázkódáson átesett „főportásra”, Andreas Isakssonra. A két válogatott eddig egyszer találkozott vb-n: 1950-ben Brazíliában 2-2-es döntetlen született.
Az A csoportban Ecuador számára a továbbjutás a tét Costa Rica ellen. A dél-amerikaiak azonban jobban tartanak ettől a mérkőzéstől, mint a lengyelek elleni sikeres találkozótól, mivel szerintük Costa Rica jobban ismeri őket, mint európai vetélytársuk. A közép-amerikai ország válogatottja nem számíthat a védő Gilberto Martinezre, aki a nyitómeccsen szenvedett térdsérülést, és ezzel számára befejeződött a vb.
A csoport, 2. forduló: Ecuador–Costa Rica (RTV 1, Sport Klub, 16.00). B csoport, 2. forduló: Anglia–Trinidad és Tobago (RTV 1, RTL Klub, 19.00), Svédország– Paraguay (RTV 1, RTL Klub, 22.00).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés