
Mette Klit nélkül folytatja a női élvonalbeli kézilabda-bajnokságot a Bukaresti CSM. A klub szerda koraeste jelentette be, hogy a tavaly tavasszal aláírt szerződést közös megegyezéssel bontották fel az elmúlt szezonban bajnoki címet szerző vezetőedzővel.
2015. szeptember 17., 15:212015. szeptember 17., 15:21
A döntést nem indokolták meg – egyes fővárosi sajtóorgánumok Sorin Oprescu főpolgármester őrizetbe vételével magyarázzák, míg mások tudni vélik, hogy a dán szakember sorsa Románia Szuperkupájának elvesztésével pecsételődött meg. Állítólag elveszítette irányítását az öltöző felett, de csak mostanra találtak utódot a helyére. A bukaresti önkormányzat által finanszírozott, nagy költségvetésű CSM azt még nem hozta nyilvánosságra, hogy a folytatásban ki edzi majd a csapatot.
Klittel együtt Ekaterina Vetkova is a héten távozott. Az alakulat orosz beállósa személyes okokra hivatkozva kérte szerződésének felbontását. Az eddig százszázalékos teljesítménnyel, de a Nagybányai HCM-nél gyengébb gólkülönbséggel az összetett második helyén álló bajnoki címvédő pénteken Zilahon lép pályára (DigiSport, 18 óra) a pontvadászat ötödik fordulójában. Ugyanaznap még HCM Roman–Craiova, Sebes–Kolozsvár és Brassó–Ploiești meccseket rendeznek, míg szombaton Brăila–Nagybánya (DigiSport, 15 óra) és Râmnicu Vâlcea–Slobozia találkozók szerepelnek a programban.
Az élvonalbeli férfibajnokságban listavezető Székelyudvarhelyi KC csak hétfőn lép pályára a hatodik fordulóban – a Călărași-t fogadja (Digisport, 17.45 óra) –, hétvégén Bukaresti CSM–Galac, Temesvár–Focșani, Steaua–Vaslui (DigiSport, vasárnap 11.30 óra) és Torda–Resicabánya összecsapások lesznek.
A Nagybányai Minaur ploiești-i vendégszereplését szerdára halasztották, mivel a címvédő vasárnap (17.50 óra) kezdi meg főtáblás szereplését a Bajnokok Ligájában. A C csoport első fordulójában a Skjern Handbold vendégei lesznek Dániában. Az A csoportban érdekelt Veszprém szombaton a Wisla Plockkal játszik idegenben, míg a B előjelű hatosban a Szeged vasárnap fogadja a Kielcét. Ebben a csoportban már lejátszották a nyitómérkőzést, amelyen a svéd Kristianstad 33-26-ra legyőzte hazai pályán a dán Köbenhavnt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!