2009. február 24., 10:032009. február 24., 10:03
Mocsai Lajos tanítványai a 7-7-es állásnál, egy időkérés után lendültek bele: zsinórban hármat dobtak az olimpiai és világbajnok francia játékosokkal felálló hazaiaknak. Félidőben is ennyi volt a különbség (14-11), ám a magyarok a második harminc perc elején hamar megduplázták az előnyt (17-11). Negyedórával a vége előtt már 23-16-ra vezettek a vendégek, erre a hazaiaknál időkérés következett.
Hiába, mert 25-16-nál már a két számjegyű különbség elérése is lehetségesnek látszott. A hátralévő időben sem fáradt el a Veszprém, így a győzelem nem forgott veszélyben. A magyar csapat szombaton az Ademar León otthonában lép pályára – hazai környezetben 28-26-ra diadalmaskodott a spanyolok ellen –, végül pedig március 7-én fogadja a Montpellier-t. Ha a hátralévő két összecsapáson két pontot szerez, biztos negyeddöntős.
A nőknél az első két – elődöntős szereplést érő – helyet továbbra is a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim és a Győri ETO KC foglalja el a középdöntő II. csoportjában, ugyanis a harmadik forduló zárómérkőzésén a Buducnost Podgorica kikapott a Krim Ljubljana vendégeként. A Győr szombaton a montenegrói Podgorica vendégeként lép fel, míg az Oltchim Ljubljanába látogat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.