
Fotó: Sport.ro
Szerződést bontott a bukaresti Dinamo labdarúgóklub vezetése Vasile Miriuțával, a román Liga 1-ben szereplő csapat vezetőedzőjével – közölte a klub hétfőn honlapján a hírt.
2018. február 26., 14:022018. február 26., 14:02
A szerződésbontásra azt követően került sor, hogy a Dinamo szombati veresége után a tabella hetedik helyén zárta a bajnokság alapszakaszát, s nem jutott be a hatcsapatos rájátszásba. A korábbi magyar válogatott Miriuța szeptember közepe óta irányította a bukaresti csapatot.
Miriuța szülővárosában, Nagybányán kezdte játékospályafutását és a román élvonal több csapatában is játszott. 1992-ben került Magyarországra, ahol a Győr, a Videoton és a Ferencváros mezét ölthette magára. 1998-tól Németországban folytatta karrierjét – előbb az Energie Cottbusban, majd a Duisburgban –, 2003-ban pedig visszatért Győrbe, aztán 2004-ben a Honvéd játékosaként vonult vissza. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és kilenc mérkőzésen a válogatottban is pályára lépett.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!