
Fotó: MTI
Kettősük mindkét távon dobogóesélyesnek számított, a kétszeres ötkarikás bajnoktárs azonban július 15-én, edzés közben elhunyt. A tragédia sokkolta az egész csapatot, különösen Kozmannt, aki néhány napig nem is tudta, folytassa-e egyáltalán a felkészülést és pályafutását, végül azonban úgy döntött, hogy a Kolonics által is kedvelt Kissel elindul Pekingben, és megpróbál méltóan tisztelegni sporttársa és barátja emléke előtt.
Kozmann és Kiss úgy indult el otthonról, hogy csak a döntőbe jutással maximálisan elégedettek lennének. Hétfői előfutamában negyedik lett a frissen alakult magyar duó, ezzel akkor éppen csak lemaradt a fináléról. Tegnap lehetőség nyílt a javításra, és a kettős élt is az alkalommal. A magyar duó a mezőnnyel együtt jött el a rajtból, a 250-nél a bolgárok kicsit megléptek, Kozmannék pedig az ötödik helyen lapátoltak. Féltávnál bolgár, kínai, lengyel, francia, magyar hajó volt a sorrend az élen, de Kiss és Kozmann remekül váltott tempót, a második 500-on nagyon meggyőzően haladt, az utolsó 100-on pedig már vezetett is. Végül csak a hajójukat jobban berúgó lengyelek előzték meg a magyar párost, minimális különbséggel.
„Úgy voltunk vele, jó, hogy van ez a szerdai futam, mert közös versenyzésünk nem sok volt eddig. Csak jót tett nekünk, hogy kellett még menni – nyilatkozta Kozmann György. – Öregedtem megint egy jó pár évet ezen a napon, lelkileg óriási teher volt rajtunk, hogy döntőbe jussunk. Akár itt be is fejezhettük volna: ha így történik, szerintem gyalog hazaindulok. Mondhatni, melankolikus volt a futam eleje, ez egy kicsit ijesztő belülről is, de előzőleg mondtam Kiss Tamásnak, hogy nagy a szembeszél, és akik nagyon bekezdenek, hamar elfáradhatnak. Erre számítottunk, be is jött”.
A magyarok közül tegnap még Benkő Zoltán indult az 1000 méteres középdöntőkben – a vb-4. és Eb-2. magyar versenyző harmadik lett futamában, és ő is fináléba jutott. Így pénteken mind a hat döntőben ott lesznek a magyar egységek. Az említett kettő mellett kenu egyesben Vajda Attila, kajak kettesben a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős, kajak négyesben a Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor kvartett képviseli a piros-fehér-zöld színeket, míg a pénteki nap egyetlen 500 méteres fináléjában a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa kajakos négyes harcol majd az aranyéremért. A román indulók közül a kenus Florin Mironcic tegnap szintén kiharcolta a döntős szereplést. A pénteki finálékban az egyenesen oda jutott Constantin Ciprian Popa, Niculae Flocea kenu kettes egység is érdekelt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.