
Újabb botrány zavarta meg a hazai ökölvívóélet hétköznapjait. Ezúttal a Rudel Obreja helyett a sportági szövetség élére kinevezett Leonard Doroftei távozását szorgalmazzák a vezetõség tagjai, akik szerdai ülésükön megvonták tõle az elnöki hatásköröket.
2014. szeptember 10., 19:492014. szeptember 10., 19:49
Történt mindez amiatt, hogy egy nappal korábban problémák alakultak ki a nõi válogatott edzõtáborozása körül. Az Európa-bajnokságon korábban öt érmet is szerzõ együttes illetékesei arra panaszkodnak, hogy Doroftei mellõzi õket, még arra sem volt hajlandó, hogy aláírja a sportolók elszállásolásához szükséges iratokat, pedig Adrian Lãcãtuș edzõ nyilatkozatai szerint kollegáival, Vastag Ferenccel és Vasile Câteával még arra is hajlandóak lennének, hogy saját pénzükbõl fizessék a közös felkészüléssel járó kiadásokat.
Doroftei szerdán megjelent a szövetségi ülésen, de azonnal Câtea alelnök lemondását követelte. Miután ez elmaradt, elhagyta a termet. Távollétében pedig a vezetõségi tagok a Sport- és Ifjúságügyi Minisztérium képviselõjének jelenlétében egyöntetûen megvonták tõle a vezetõi tisztséggel járó feladatköröket. Doroftei kilátásba helyezte a távozását.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!