Hirdetés

Megvan az U és az FCM licence

Minden olyan másodosztályos futballcsapat megkapta az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, amelyet a Román Labdarúgó-szövetség licencadó bizottsága első lépésben megvizsgált, és amely még versenyben van a feljutó helyekért.

Páva Adorján

2010. június 02., 10:222010. június 02., 10:22

A testület az első szakaszban – amely tegnap zárult le – azokat a klubokat vizsgálta, amelyek a két Liga 2-es csoport őszi idényének végén az első öt helyen álltak. A nyugati csoportban az élen álló ötös azóta sem változott, a vizsgált együttesek pedig – amelyek közül a Marosvásárhelyi FCM-nek, a Kolozsvári U-nak, a Mioveni-i Daciának és az Aradi UTA-nak van még esélye a feljutást érő első két hely egyikének megszerzésére – zöld jelzést kaptak.

Még reménykedhet a Tîrgu Jiu-i Pandurii

Az 1. csoportban az őszi élbolyból ketten nem kaptak indulási jogot, ám a Săgeata Stejaru és a Konstancai Farul már nincs versenyben a feljutó helyekért. Azonban a keleti csoport még tartogat izgalmakat, ugyanis a Ploieşti-i Petrolulnak, amely ősszel csupán hatodik volt, még van esélye a második hely megszerzésére: a táblázatot a már biztos feljutó Victoria Brăneşti 70 ponttal vezeti a 65 pontos Sportul Studenţesc és a 63 pontos Petrolul előtt, két fordulóval az idény vége előtt.

Ha a Petrolul feljutó helyen végez, a licencadó bizottság utólag elindítja a vizsgálatot – a klubnak június 30-áig kell összeállítania a szükséges iratcsomót, a bizottság pedig gyorsított eljárással július 15-éig dönt az ügyben. Az előzetes hírek szerint a több téren is gondokkal küszködő Petrolul nagy valószínűséggel nem kapná meg a licencet, ez esetben pedig a szabályzat szerint a Liga 1-ből a legjobb mérleggel kieső együttest „visszafogadják” az élvonalba, azaz a Tîrgu Jiu-i Pandurii most annak drukkol, hogy a Petrolul legyen a második, ugyanis ez esetben esélye marad a Liga 1-es folytatásra.

A keleti csoportból feljutó Victoria Brăneşti (a 8500 lakost számláló Ilfov megyei község csapata története első másodosztályos idényében harcolta ki az élvonalba jutást Ilie Stan irányításával) a buzăui stadiont jelölte meg otthonaként. A licenckérelmek szerint a Kolozsvári U feljutás esetén Gyulafehérváron fog játszani, míg a Marosvásárhelyi FCM a hírek szerint vagy saját pályáján marad (Trans Sil-stadion), amelynek lelátóit kibővítik, vagy az ASA régi stadionjába költözik, amelyet ez esetben felújítanak.

Óvott a Kolozsvári U

A feljutásért vívott harc hajrájában a Kolozsvári U abban bízik, hogy zöld asztalnál két ponttal gazdagodik, ugyanis megóvták a múlt hétvégi, FC Argeş elleni idegenbeli mérkőzést, amely 1-1-re végződött. Az egyetemistacsapat képviselői a hazai nézők pályára rohanása miatt remélik, hogy a fegyelmi bizottság 3-0-ra a javukra ítéli a találkozót, ugyanis a szurkolók lépése nyomán a játékvezető lefújta a meccset, ám ennek ellenére, 10 perc szünet után lejátszották az összecsapást.

Az ügy a szakszövetség fegyelmi bizottsága mellett a játékosok ténykedését vizsgáló testület asztalára is kerül, ugyanis az Argeş beadvánnyal fordult utóbbihoz, amelyben Claudiu Baboia bíró megbüntetését kérik. Szerintük a játékvezető – aki kiállított egy hazai játékost, majd egy nem létező 11-est ítélt a vendégek javára, és az U ennek köszönhetően egyenlített az utolsó percekben – egyoldalú, meg nem alapozott ítéleteivel szándékosan befolyásolta a végeredményt. A 30 meccset lejátszott U jelenleg 61 ponttal a táblázat harmadik helyen áll, a 31-szer pályára lépett Mioveni és a 30 meccses Marosvásárhely 63-63 ponttal rendelkezik. A csapatok összesen 32 mérkőzést játszanak a Temesvári CFR találkozóinak törlése miatt.

Popa elhagyja az UTA-t

A negyedik helyezett Aradi UTA 29 meccs során 55 pontot szerzett, és még 9 pontot gyűjthet, így elméletileg beérhet a második helyre, gyakorlatilag azonban elszálltnak tekintik az esélyeket, hiszen a Vásárhelyt, amely az utolsó körben játék nélkül 3 ponttal gazdagodik a Drobeta viszszalépése miatt, biztosan nem tudják behozni, a Mioveni-t és az U-t pedig akkor tudják megelőzni, ha mindent megnyernek – ma Tordán játsszák le elmaradt meccsüket –, miközben a Mioveni egyetlen hátralevő meccse alatt maximum egy, míg az U két meccse során maximum két pontot szerez.

Ionuţ Popa technikai igazgató, a szakmai stáb vezetője be is jelentette, hogy lemond tisztségéről, ám nem a feljutás elszalasztása, hanem a kilátástalan helyzet miatt: a szakember szerint a még mindig adósságokkal küszködő Maros-parti klubnál semmi sem biztos a jövőre nézve, és a következő idényben nem szeretne az első tízbe kerülésért harcoló UTA kispadján ülni, ugyanis érzelmi kötődése miatt a csapattól mindig sokkal többet vár el. Giovanni Catanzaritti klubelnök ugyanakkor jelezte, ha sikerül stabil anyagi hátteret teremteni, biztos benne, hogy Popa meggondolja magát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés