
Felice Piccolo hosszabbításban szerzett góljával a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata 1-0-ra nyert a Pandurii vendégeként a Liga 1 25. fordulójának szombati játéknapján. A decemberben kinevezett Vasile Miriuţă vezetésével a vasutascsapat első győzelmét aratta.
2014. március 30., 14:312014. március 30., 14:31
Hat mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Kolozsvári CFR , amely legutóbb december 15-én tudott nyerni a Liga 1-ben, azóta három döntetlen és három vereség volt a mérleg. A szombaton Târgu Jiuban aratott győzelem értékét tovább növeli, hogy a Pandurii otthonából hét éve nem sikerült három pontot elhoznia.
„Büszke vagyok, hogy ezeket a fiúkat edzhetem. Megérdemelt győzelem volt, nagyon értékes játékosokból álló csapattal találkoztunk – mondta Vasile Miriuţă a mérkőzés után. – Pászkány Árpád és Iuliu Mureşan biztosítottak, hogy az anyagi problémák megoldódtak. Azt mondhatom, ha az utóbbi időben nyugodtabban készülhettünk volna, 6-7 ponttal többünk lenne.”
A hétvégi forduló előtt Gadola István kolozsvári üzletember megerősítette, hogy 1,5 millió euróval támogatta a CFR-t, amely ennek köszönhetően rendezte tartozásait. „Igen, igaz. Beszéltem Árpi barátommal és megtaláltuk a megoldást, hogy a klub a legmagasabb szinten folytathassa” – nyilatkozta Gadola, aki korábban alelnöki tisztséget is betöltött a klubnál. Az együttes szurkolóinak annyit üzent, legyenek nyugodtak: „ez egy közösség, a csapat nem hal meg”.
Liga 1, 25. forduló: Brassói Corona–Săgeata Năvodari 0-0, Galaci Oţelul–Concordia Chiajna 2-0 (Astafei 74., Zaharia 76.), Konstancai Viitorul–Temesvári Poli 1-2 (Baluta 42., illetve Székely 18., Nanu 66.), Pandurii Tg. Jiu–Kolozsvári CFR 0-1 (Piccolo 92.).
Később: Ceahlăul Piatra Neamţ–Astra Giurgiu (Digi Sport 1, 18.00), Petrolul Ploieşti–Bukaresti Dinamo (Digi Sport 1, 20.30).
Hétfőn: Kolozsvári U–Medgyesi Gaz Metan (Digi Sport 1, 18.30), FC Vaslui–Brassói FC (Dolce Sport 1, 19.00), Bukaresti Steaua–FC Botoşani (Digi Sport 1, 21.00).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!