„Kicsit szomorú és kiábrándult vagyok, de ez az edzõk sorsa, az élet megy tovább. Örökre megmarad, amit a csapattal együtt elértünk, ezt senki sem veheti el. Soha nem felejtem el az elmúlt négy évet, mindig is idehúz majd a szívem” – mondta Mariana Tîrcã, aki a négy év során bajnoki címet és Román Kupa-gyõzelmet is ünnepelt a Rulmentullal, valamint egyszer megnyerte a Challenge Kupát is. Az elmúlt szezonban ezüstérmes lett a Nemzeti Ligában, illetve a KEK döntõjéig jutott.
A szakítás okairól a klubtulajdonos és Mariana Tîrcã sem beszélt. A tréner jövõjével kapcsolatosan annyit mondott, egyelõre a családjának szeretné szentelni idejét, és a közeljövõben Brassóban marad. Közben a német sajtó már kész tényként kezeli, hogy utódja Herbert Müller, a Nürnberg temesvári származású edzõje lesz. A szakembert korábban az Oltchim is megkörnyékezte, de Müller visszautasította az ajánlatot. A brassóiakra a Bajnokok Ligája selejtezõtornája vár, ahol az Ikast Bordinggal, a Lublinnal, és egy, az elsõ selejtezõkörbõl érkezõ csapattal küzdenek meg. Ha az erdélyiek megnyerik a csoportot, akkor a „fõtáblán” a Gyõri ETO, a Zvezda Zvenyigorod és a Kometal Szkopje vár rájuk. A kiemelt Oltchim a Lada Togliattival és a Larvikkal szerepel biztosan egy kvartettben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.