Hirdetés

Megtört az átok: a Győr nyerte a Bajnokok Ligáját

Megnyerte a női kézilabda-Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírását - és ezzel története első nemzetközi kupadiadalát aratta - a Győri Audi ETO KC, amely a döntő szombati veszprémi visszavágóján is legyőzte a norvég Larvik csapatát (23-22).

MTI

2013. május 11., 19:202013. május 11., 19:20

2013. május 11., 20:122013. május 11., 20:12

 

A Győr a harmadik magyar női csapat a Vasas (1982) és a Dunaferr (1999) után, amely az élen végzett a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az ETO-nak ez volt a nyolcadik fináléja az európai porondon, az előző hetet (BL: 2009, 2012; EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005, KEK: 2006) elveszítette.

A Győr ebben a szezonban már háromszor legyőzte a 2011-ben bajnok Larvikot, ráadásul háromgólos (24-21) előnyt szerzett a veszprémi visszavágóra. Ugyanakkor az ETO ezt megelőzően hét kupafinálét is elbukott úgy, hogy a második felvonások során mindig vereséget szenvedett. Intő jel volt az is, hogy a skandináv gárda úgy került be a fináléba, hogy a hazai vereség után idegenben simán verte a szlovén Krim Ljubljanát.

A honfitársai ellen remeklő Katrine Lunde védései kezdettől demoralizálták az ellenfelet, és a 6. percben már 4-1 volt az állás a Győr javára, így hamar meg lehetett nyugodni. Ráadásul az ETO másik norvégja, a sorozatban harmadik BL-fináléján szereplő beállós Heidi Löke is többször megoldhatatlan feladat elé állította a mostani meccs után visszavonuló, 38 éves Cecilie Legangert. Karoline Breivang kiállítása alatt azonban ziccereket rontott a házigazda, így nem nőtt a különbség, ugyanakkor a hangulat a lelátón változatlanul fantasztikus volt.

A 11. percben 6-2-nél, összesítésben hétgólos hátrányban időt kért a Larvik, ám ennek eleinte nem volt foganatja (16. perc: 9-2). Aztán Nora Mörk és Anja Edin révén javult a vendégek játéka, amitől apadt a különbség (26. perc: 11-8), és a szünetre 13-8-cal vonultak el a felek.

Görbicz Anita büntetőt rontott a fordulást követően, de ezúttal ez is \"belefért\", mert közben remek passzokkal szolgálta ki Lökét. A 39. percben 17-10-nél időt kért a Larvik, ám ekkor összesítésben már tízgólos volt a hátránya.

A vendégek minden mindegy alapon gyorsították a támadásaikat, és negyedórával a vége előtt feljöttek 19-15-re. Ezt érzékelve Ambros Martín, az ETO trénere rendezni próbálta a sorokat. Linn-Kristin Riegelhuth góljaival még közelebb férkőzött a Larvik, és ekkor csaknem ötezer torokból szólt a \"Hajrá, ETO!\". Az 50. percben, 19-17-nél Görbicz csípősérülést szenvedett, le kellett támogatni a pályáról, és csak a záró öt percre tért vissza. Ebből erőt merítettek a társak, és kihasználták az irányító elleni szabálytalanságért megítélt emberelőnyt.

A hajrában minden erejét mozgósította az időt is kérő vendégegyüttes, ám akkor is megmaradtak a mosolyok az arcokon, amikor az 59. percben 22-22 lett az állás. A végén még Görbicz értékesített egy büntetőt, így a hazai győzelem is meglett.
Az ETO ebben az idényben kiemelkedett a nemzetközi mezőnyből, 16 mérkőzéséből 15-öt megnyert, javarészt meggyőző fölénnyel.

Az érmeket a győztesnek Jean Brihault, az európai szövetség elnöke, valamint Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke adta át, a második helyezett játékosainak pedig Brihault mellett Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke adta át az érmeket.

 

A BL-trófeát Görbicz Anita emelhette a magasba a Queen együttes ismert, We are the champions című slágerének dallamaira. Az ETO játékosai aranyszínnel írt WINNER (győztes) feliratú pólóban ünnepeltek. A közönség a Larvik játékosait is vastapssal jutalmazta.

A BL gólkirálynője a középdöntőig jutott Ferencvárost erősítő Tomori Zsuzsanna lett 95 találattal. \"Gratulálok a Győrnek, maximálisan megérdemelte, hogy megnyerje a BL-t! Vitathatatlanul a legjobb volt ebben az idényben\" - mondta Tomori Zsuzsanna, aki felkötött jobb karral vette át a gólkirálynak járó díjat.

A díjátadót követően a Győr játékosai tortával köszöntötték Görbicz Anitát, aki két nap múlva ünnepli 30. születésnapját. \"Ennél szebb ajándékot nem is kívánhattam volna. Vágytunk erre a sikerre, és külön köszönet a szurkolóinknak, akik például a Vâlcea elleni itteni visszavágón segítettek minket a továbbjutásban!\" - mondta az ünnepelt.

\"Éreztem a csapatban az erőt, az elszántságot, és azt is éreztem, hogy nem lesz görcsös a játékunk – fogalmazott Ambros Martín vezetőedző, aki korábban játékosként is volt BL-győztes. - A mostani mérkőzésen is voltak kisebb hullámvölgyek, de mindig voltak, akik lendítettek a többiek teljesítményén. Nagyszerű érzés BL-győztesnek lenni, és köszönöm a bizalmat, hogy ennek a csapatnak lehetek az edzője.\"

Női Bajnokok Ligája-döntő, visszavágó: Győri Audi ETO KC-Larvik 23-22 (13-8) - a BL-t a Győr kettős győzelemmel, 47-43-as összesítéssel nyerte.

Szombati gólszerzők: Radicevics 5, Löke 5, Görbicz 4/3, Lekics 3, Amorim 2, Szepesi 2, Kovacsics 2/1, illetve N. Mörk 5/4, Hammerseng 4, Riegelhuth 4, Th. Mörk 3, Edin 2, Blanco 2, Larsen 2.

A BL-győztes győriek kerete: Eduarda Amorim, Görbicz Anita, Katrine Lunde, Herr Orsolya, Hornyák Dóra, Korsos Dorina, Kovacsics Anikó, Andrea Lekics, Heidi Löke, Orbán Adrienn, Jovanka Radicevics, Rédei-Soós Viktória, Sirián Szederke, Szepesi Ivett, Raphaelle Tervel. Vezetőedző: Ambros Martín.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés