Megtanult magyarul a FourFourTwo futballmagazin

Az idén tizenhatodik születésnapját ünneplő magazin a szigetországban a legnépszerűbb szakkiadványok közé tartozik, és többek között a labdarúgás olyan alakjai tartoznak-tartoztak a szerkesztőség többé-kevésbé állandó „munkatársai” közé, mint Bobby Robson vagy éppen az Arsenal jelenlegi trénere, Arsene Wenger.

Az e hónapban a magyar olvasók számára is elérhetővé vált FFT – amelynek ugyebár már a címe is jelzi, hogy nem a legújabb kötésminta-divatokról tájékozódhat belőle az olvasó, hiszen az alapvető, 4-4-2-es csapatfelállás angol megnevezését rejti – hasonló, hazai „nagyágyúkkal” debütál.

Nyitószámában az igényes kivitelezésű lap – amely külsejében a hárombetűs, blőd férfimagazinokat idézi, már amennyiben színes, fényes papíron jelenik meg mind a 122 oldalon, tartalma azonban természetesen lényegesen eltér a küldetésüknek a legmenőbbnek tartott csajozós dumák és luxusparfümök ismertetését tartó lapokétól – nem kisebb feladatot vállalt fel, mint hogy összeállítsa minden idők legjobb magyar labdarúgóinak ötvenes listáját. Mindehhez ma is élő futball-legenda (Gyetvai László), edzők (például Mezei György) és újságírók (mint Szepesi György) járultak hozzá voksaikkal.

A lista természetesen vitatható, mint minden, ami a szubjektív tényezőtől is függ, ám kétségkívül nehéz vitatni, hogy például Puskás Ferenc joggal szerepel az első helyen. (Viszont szomorú, hogy ma is aktív labdarúgó nem fért be az ötven közé – ez viszont nem a lap vagy a döntnökök hibája). Külön érdekessége az összeállításnak, hogy azt nem szűkítették le a magyar színekben játszott sportolókra – így kerülhetett be a 31. helyre az a Bölöni László is, aki a román nemzeti tizenegy színeiben jutott el 108 válogatottságig – ezzel ő a legtöbb válogatottsággal büszkélkedő magyar labdarúgó. Az FFT „nemzeti” elkötelezettségét jelzi, hogy Bölönivel külön interjú is olvasható a lapban, és az is érdekes színfolt, hogy a Bajnokok Ligája idei szezonjában szereplő közép-kelet-európai kiscsapatok közül nem a Debrecennel foglalkoznak, hanem a román Unirea Urziceni-t mutatják be.

Persze mindez nem elegendő 122 oldal megtöltéséhez, számos sztárinterjút vesznek át az angol anyalapból is, így a liverpoolos Jamie Carraghert és Fernando Torrest, illetve a Manchester United gólvágóját, Wayne Rooneyt is megismerhetjük közelebbről. Nem arra kell azonban gondolni, hogy a nőügyeikről vallanak – futballszakmai-taktikai gyorstalpalónak is beillő beszélgetésekről van szó. Szintén érdekes írás az 1966-óta első vb-jére készülő Észak-Koreában készült riport, a Lionel Messi argentínai otthonáról szóló anyag és az egykori argentin klasszis, Gabriel Batistuta lovaspólós-pályafutását bemutató cikk is.

És itt merül fel egy, a lap jövőjével kapcsolatos kérdés: vajon az egykori MLSZ-szóvivő, a Nemzeti Sportnál is megfordult Szöllősi György irányította szerkesztőség tud-e minden alkalommal az első számban közölt anyagokhoz hasonló színvonalú saját anyagokat szállítani? Itt ugyanis meglehetősen nagy hangsúlyt helyeztek a dicső múltra – a legjobb ötven labdarúgó listájától egészen a Rákosi- és Kádár-kori sportélet mindenható szakembere, az UEFA egykori elnöke, Barcs Sándor bemutatásáig (külön kiemelve nagyváradi kötődéseit). Mivel a mai magyar labdarúgás nem igazán tud hasonló kaliberű történetekkel szolgálni, nem lesz könnyű az első számban közölt saját fejlesztésű anyagok színvonalát tartani. A kezdet azonban mindenképpen ígéretes.