Hirdetés

Megtanult magyarul a FourFourTwo futballmagazin

Ha az igényes és jó foci egyelőre hiánycikk is Magyarországon, attól még lehet igényes és jó futballmagazin – vélhetően így gondolkodott az a kis közösség, amely úgy döntött, immár magyar nyelvterületen is hozzáférhetővé teszi az egyik legjobbnak tartott európai szaklapot, a brit FourFourTwo-t (FFT).

Balogh Levente

2010. április 08., 10:182010. április 08., 10:18

Az idén tizenhatodik születésnapját ünneplő magazin a szigetországban a legnépszerűbb szakkiadványok közé tartozik, és többek között a labdarúgás olyan alakjai tartoznak-tartoztak a szerkesztőség többé-kevésbé állandó „munkatársai” közé, mint Bobby Robson vagy éppen az Arsenal jelenlegi trénere, Arsene Wenger.

Az e hónapban a magyar olvasók számára is elérhetővé vált FFT – amelynek ugyebár már a címe is jelzi, hogy nem a legújabb kötésminta-divatokról tájékozódhat belőle az olvasó, hiszen az alapvető, 4-4-2-es csapatfelállás angol megnevezését rejti – hasonló, hazai „nagyágyúkkal” debütál.

Nyitószámában az igényes kivitelezésű lap – amely külsejében a hárombetűs, blőd férfimagazinokat idézi, már amennyiben színes, fényes papíron jelenik meg mind a 122 oldalon, tartalma azonban természetesen lényegesen eltér a küldetésüknek a legmenőbbnek tartott csajozós dumák és luxusparfümök ismertetését tartó lapokétól – nem kisebb feladatot vállalt fel, mint hogy összeállítsa minden idők legjobb magyar labdarúgóinak ötvenes listáját. Mindehhez ma is élő futball-legenda (Gyetvai László), edzők (például Mezei György) és újságírók (mint Szepesi György) járultak hozzá voksaikkal.

A lista természetesen vitatható, mint minden, ami a szubjektív tényezőtől is függ, ám kétségkívül nehéz vitatni, hogy például Puskás Ferenc joggal szerepel az első helyen. (Viszont szomorú, hogy ma is aktív labdarúgó nem fért be az ötven közé – ez viszont nem a lap vagy a döntnökök hibája). Külön érdekessége az összeállításnak, hogy azt nem szűkítették le a magyar színekben játszott sportolókra – így kerülhetett be a 31. helyre az a Bölöni László is, aki a román nemzeti tizenegy színeiben jutott el 108 válogatottságig – ezzel ő a legtöbb válogatottsággal büszkélkedő magyar labdarúgó. Az FFT „nemzeti” elkötelezettségét jelzi, hogy Bölönivel külön interjú is olvasható a lapban, és az is érdekes színfolt, hogy a Bajnokok Ligája idei szezonjában szereplő közép-kelet-európai kiscsapatok közül nem a Debrecennel foglalkoznak, hanem a román Unirea Urziceni-t mutatják be.

Persze mindez nem elegendő 122 oldal megtöltéséhez, számos sztárinterjút vesznek át az angol anyalapból is, így a liverpoolos Jamie Carraghert és Fernando Torrest, illetve a Manchester United gólvágóját, Wayne Rooneyt is megismerhetjük közelebbről. Nem arra kell azonban gondolni, hogy a nőügyeikről vallanak – futballszakmai-taktikai gyorstalpalónak is beillő beszélgetésekről van szó. Szintén érdekes írás az 1966-óta első vb-jére készülő Észak-Koreában készült riport, a Lionel Messi argentínai otthonáról szóló anyag és az egykori argentin klasszis, Gabriel Batistuta lovaspólós-pályafutását bemutató cikk is.

És itt merül fel egy, a lap jövőjével kapcsolatos kérdés: vajon az egykori MLSZ-szóvivő, a Nemzeti Sportnál is megfordult Szöllősi György irányította szerkesztőség tud-e minden alkalommal az első számban közölt anyagokhoz hasonló színvonalú saját anyagokat szállítani? Itt ugyanis meglehetősen nagy hangsúlyt helyeztek a dicső múltra – a legjobb ötven labdarúgó listájától egészen a Rákosi- és Kádár-kori sportélet mindenható szakembere, az UEFA egykori elnöke, Barcs Sándor bemutatásáig (külön kiemelve nagyváradi kötődéseit). Mivel a mai magyar labdarúgás nem igazán tud hasonló kaliberű történetekkel szolgálni, nem lesz könnyű az első számban közölt saját fejlesztésű anyagok színvonalát tartani. A kezdet azonban mindenképpen ígéretes.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés