Hirdetés

Megszámláltattak Mandorlini napjai

Nem tett jót a bajnoki szünet a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának. Bár két hete úgy tűnt, a Pandurii felett aratott győzelmével kilábal a címvédő a hullámvölgyből, a Gépész utcaiak pénteken a Rapid vendégeként bebizonyították, hogy az akkori siker véletlen volt.

Páva Adorján

2010. szeptember 13., 09:032010. szeptember 13., 09:03

A CFR úgy kapott ki 2-0-ra a vasutascsapatok bukaresti rangadóján, hogy az első 40 percben csak a szerencsének mondhatott hálát, ám a 3 perc alatt két sárgát kapó Emmanuel Koné kiállítása megpecsételte az addig is pocsék futballt mutató CFR sorsát. A Rapid adujának a brazil Cassio bizonyult, aki csereként állt be a rengeteg helyzetet elpuskázó Răduţă helyére, és két góllal hálálta meg a bizalmat. A kolozsváriak eközben tehetetlenek voltak, ráadásul a 64. percben Bastos piros lapja miatt már kettős emberhátrányba kerültek.

„Nem tudom megmagyarázni, mi történik a csapattal, ez rejtély számomra. Rosszabbul játszunk, mint amikor feljutottunk a másodosztályból az élvonalba – nyilatkozta Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa, aki szombat este fél órán keresztül próbált lelket verni a játékosokba. – Ki kell elemeznünk, milyen megoldás jöhet szóba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs meg Andrea Mandorlini leváltásának a lehetősége, ám nem ő az egyetlen, aki hibás az elvesztett pontok miatt. Egy biztos, Mandorlini fog ülni a kispadon a szerdai, Basel elleni Bajnokok Ligája-meccsen.”

Andrea Mandorlini eközben nem kívánt nyíltan foglalkozni a kérdéssel. Arra a kérdésre, hogy érzi-e a rá nehezedő nyomást, azt válaszolta, az egész csapat tudja, hogy magához kell térnie, és most az a legfontosabb, hogy beépítsék az új játékosokat. „Ami a bajnoki címet illeti, soha ne mondd, hogy soha. Egy ilyen nehézkes kezdés után még szebb lesz talpra állni és megnyerni a bajnokságot” – fogalmazott az olasz szakember.

Miközben a bajnok háza táján nagy a szomorúság, a városi rivális Kolozsvári U-nál tovább tart az ünnep, hiszen az egyetemistacsapat 2-1-re legyőzte a vendég Besztercei Gloriát Gyulafehérváron, így az újonc sorozatban negyedik bajnoki meccsét is megnyerte. „Rendkívül kiélezett helyzetben sikerült ismét nyernünk, és ez nagy örömmel tölt el – jelentette ki Marian Pană, az U vezetőedzője. – Nagy szükségünk volt erre a sikerre, hogy tudjuk, milyen úton megyünk tovább: így nem lesz akkora nyomás rajtunk a következő összecsapásokon.” A másik oldalon Laurenţiu Reghecampf azt nehezményezte, hogy tanítványai nagyon könnyedén kaptak két gólt két pontrúgásból, helyzeteikkel pedig nem tudtak élni megfelelő arányban.

Tegnap a Marosvásárhelyi FCM 1-0-ra verte a vendég Szászmedgyesi Gaz Metant Ioan Ovidiu Sabău, az erdélyiek új trénerének bemutatkozó meccsén. A ma záruló hetedik forduló nagy vesztese a Steaua, amely 1-0-ra kikapott a nagyrészt tartalékcsapata, a Steaua II játékosaira alapozó Urzicenitől. A bukarestieknél öt olyan játékos kapott lehetőséget, akik az elmúlt fordulóban még Urziceni-ben játszottak, míg az Unirea együttesében ugyanennyien szerepeltek a Steaua II-ből. „Idióta vagyok. Ahelyett, hogy a tartalékcsapattól hoztam volna játékosokat, én milliókat költöttem másokra” – hangoztatta George Becali, a Steaua tulajdonosa.



Liga 1, 7. forduló:

Marosvásárhelyi FCM–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-0 (Fl. Dan 28.),
Kolozsvári U–Besztercei Gloria 2-1 (Niculescu 41., Balde 68., ill. Junior Moraes 50.),
Rapid–Kolozsvári CFR 2-0 (Cassio 58., 91.),
Sportul Studenţesc–Victoria Brăneşti 2-2 (T. Bălan 1., D. Varga 9. – 11-esből, ill. Olariu .20 – 11-esből, D. Popa 82.),
Urziceni-i Unirea–Steaua 1-0 (Semedo 61.).
A Ploieşti-i Astra–FC Temesvár és a Brassói FC–Dinamo mérkőzés lapzárta után ért véget.
Ma az FC Vaslui–Galaci Oţelul (GSP Tv, 18.00) és a Tîrgu Jiu-i Pandurii–Craiovai U (Digi Sport, 20.00) találkozót rendezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés