
A Temesvári BC kosárlabdacsapata 90:77 arányban nyert a Kolozsvári U-BT Mobitelco ellen a Nemzeti Liga 22. fordulójának szombaton, hazai pályán rendezett mérkőzésén. A temesvári együttes ezzel életben tartotta reményeit a rájátszásba jutásra, egyben megszakította a kolozsváriak nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát.
2014. március 09., 15:572014. március 09., 15:57
A hazai együttesnek volt fontosabb a szombat esti rangadó, hiszen egyelőre a 10.– nem rájátszást érő – helyen állnak a Nemzeti Ligában. A temesvári együttes Tudor Costescu vezetésével kezdte meg a szezont, a gyenge eredmények miatt azonban a vezetés december elején visszahívta a kispadra a csapattal korábban Román Kupát nyerő Dragan Petricsevicset.
A szerb szakember éppen Kolozsváron mutatkozott be a román bajnokságban, mellyel 1996-ban bajnokságot is nyert. A Szamos-parti együttes mostani vezetőedzője, Dorin Pintea és a klub vezetője, Mircea Cristescu még játékosként dolgozott együtt Petricseviccsel.
A szombati rangadón sokkal motiváltabban lépett pályára a temesvári csapat, de az első negyedben nem voltak elég pontosak a befejezések, így tíz perc után a vendég együttes vezetett (14:20). A folytatásban a mérkőzésen 32 pontig jutó Zlatko Jovanovics irányításával a Temesvári BC megkezdte a felzárkózást, sőt a nagyszünetben már nála volt az előny. A hazai játékosok a hárompontos vonal mögül összesen 16-szor voltak eredményesek, és a hajrában is észnél voltak, amikor a Mobitelco hat pontra közelített.
A 90:77-es siker után a hazaiak trénere a csapat tartását emelte ki: „Itt volt az ideje, hogy egy mérkőzésen a végéig jól játsszunk. Az utóbbi időben rendre a hajrában vesztettünk. Nagyon örülök, hogy amikor a Kolozsvár hat pontra feljött, megmutattuk, hogy tanultunk a hibáinkból és nyertünk.\"
A Nemzeti Ligában nyolc mérkőzés után vereséget szenvedő Mobitelco edzője, Pintea szerint várható volt a sorozat megszakadása: „Nem ért meglepetésként ez a vereség, tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön, és ismét a földre hoz minket. A Temesvári BC jobban játszott. Az elején volt néhány szerencsés triplájuk, utána már minden bejött nekik, és nehéz volt kivédekezni a távoli dobásaikat.”
Nemzeti Liga, férfiak, 22. forduló: Temesvári BC–Kolozsvári U-BT Mobitelco 90:77, Konstancai Farul–Bukaresti Steaua CSM 53:87, Medgyesi Gaz Metan–Temesvári Timba 86:81, BCM Piteşti–Nagyszebeni CSU 69:80, SCM Craiova–Concordia Chiajna 111:57.
Később: Nagyváradi VSK–Maros KK. Hétfőn: Energia Rovinari–CSU Ploieşti.
Az élcsoport: 1. Nagyszeben 38 pont, 2. Ploieşti 37, 3. Nagyvárad 37, 4. Kolozsvár 36, 5. Maros KK 35.
Nemzeti Liga, nők, 23. forduló: Kolozsvári U–Galaci Phoenix 56:69, Bukaresti Rapid–Marosvásárhelyi Nova Vita 72:53, Aradi ICIM–SCM Craiova 87:49, Nagyváradi VSK–Sepsi SIC 50:68, Szatmárnémeti VSK–Temesvári Danzio 65:50, CSM Târgovişte–Brassói Olimpia 102:66, Alexandria–Gyulafehérvári CSU 51:60.
Az élcsoport: 1. Arad 49 pont/25 mérkőzés, 2. Gyulafehérvár 44/23, 3. Târgovişte 43/23, 4. Sepsi SIC 40/23, 5. Alexandria 36/22.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!