Hirdetés

Megszakadt a Bihar FC nyeretlenségi sorozata

Szezonbeli első sikerét ünnepelte a Nagyváradi Bihar FC másodosztályos labdarúgócsapata, amely hétvégén 3-2-re nyert a Karánsebes vendégeként a Liga 2 hatodik fordulójában. 

2015. október 04., 22:032015. október 04., 22:03

A különbség ennél nagyobb is lehetett volna a Körös-parti „piros-kékek” javára, de Andor, Trabalka és Coroian góljai mellett előbbi büntetőt vétett, Maria fejesét pedig les miatt érvénytelenítették. Ha még Trabalka két kihagyott ziccerét is számításba vesszük, akkor érthető, hogy Gheorghe Silaghi edző megérdemeltnek tartja a régóta várt győzelmet.

„Kezdünk csapatnak látszani. Remélem, hogy a jó teljesítménynek lesz folytatása. Most bebizonyítottuk, hogy valóban érdemes ebbe az együttesbe fektetni, és megérdemli, hogy továbbra is pályára lépjen” – értékelt a szakember. A csődvédelem alatt álló Bihar FC „civil” hitelezői múlt héten beleegyeztek abba, hogy november végéig haladékot adjanak a klub illetékeseinek a tartozások törlesztésére, de erre még kedden az adóhatóságnak is rá kell bólintania a csőd elkerüléséhez.

Miközben a piros-kékek a túlélésért küzdenek, addig például az UTA az élvonalba való feljutást célozta meg, és ennek eléréséhez most Brassóban gyűjtöttek egy pontot (2-2-es eredménynyel). Edzőjük, Nagy Roland ezt elfogadhatónak tartja és örül, hogy nem szakadt meg veretlenségi sorozatuk. Jelenleg a hatodik helyen állnak az összetettben.

A második csoport többi eredménye: Szatmárnémeti–Medgyes 0-0, Mioveni–Kolozsvári U 0-1, Râmnicu Vâlcea–Tatrang 2-0, Nagybánya–Târgovişte 2-2, Pankota–Resicabánya 0-0. Az összetettet változatlanul a Nagybánya vezeti (14 pont) a Medgyes (12), a Vâlcea (11) és a Pankota (11) előtt. A Bihar FC (4 pont) két helyet előrelépve a 12. helyen áll a mezőnyben, amelyben most a Resica a sereghajtó.

Az első csoportban érdekelt Rapid a vendég Clinceni ellen aratott 1-0-s győzelmével őrizte meg eddigi százszázalékos teljesítményét, de mivel egy meccsel kevesebbet játszott, 12 ponttal a harmadik a Brăila (13) és a Bákó (12) mögött. Utóbbi 1-0-ra nyert Galacon, míg előbbi a Konstancai Farul vendégeként jegyzett 1-1-et.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés