2012. június 15., 09:082012. június 15., 09:08
Az európai szövetség (EHF) csütörtöki tájékoztatása szerint a KEK-kel összevont, 200 ezer euró összdíjazású EHF-kupában 75 klub indul, lesz három selejtezős kör oda-vissza vágó alapon, ezek zárultával a mezőny 16 csapatosra olvad. Innen négy csoportban folytatódnak a küzdelmek, majd következik a negyeddöntő és – ami szintén újdonság – a négyes döntő. A 2013. május 18–19-én esedékes Final Four helyszínét még a csoportkör előtt eldöntik.
Az EHF tavaly határozott úgy, hogy összevonja a KEK-et és az EHF-kupát. Az új sorozat az EHF-kupa elnevezést örökölte. Tekintettel arra, hogy így egy kontinentális versengéssel kevesebbet bonyolítanak le a férfiak számára, a magyarok közül az eddigi öt helyett négy együttes lesz érintett nemzetközi versenyben, akárcsak a romániai csapatok esetében.
Románia megőrizte 9. helyét az európai rangsorban, így a 2012/2013-as klubidényben a bajnok és kupagyőztes Konstancai HCM a Bajnokok Ligájában, a mindkét hazai sorozatban ezüstérmes Bákói Ştiinţa és a bajnoki bronzérmes Székelyudvarhelyi KC az EHF-kupában, a román pontvadászatban negyedik HC Krassó-Szörény pedig a Challenge Kupában áll rajthoz.
Az 5. helyezett Magyarország az előző idényhez képest két helyet visszaesett a ranglistán, de ez nem befolyásolja a klubcsapatok európai indulását: a Veszprém és a Szeged a Bajnokok Ligája főtábláján kapott helyet, míg a Balatonfüred (mint bajnoki harmadik) és a Tatabánya (Magyar Kupa-bronzérmesként) a megreformált EHF-kupában indulhat.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.