Hirdetés

Megnyílhat a Puskás-aréna középső része

Háromszázmillió forintos statikai beruházás szükséges ahhoz, hogy a budapesti Puskás Ferenc-stadion középső karéja újra megnyitható legyen a nézők számára, s ezzel az aréna befogadóképessége 42 500 főre emelkedjen.

MTI

2011. május 26., 07:402011. május 26., 07:40

 Ezt Vígh László, a sportingatlanok hasznosításáért felelős kormánybiztos jelentette be az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának tegnapi kihelyezett ülésén, a Hotel FTC-ben. Varga László MSZP-s képviselő javasolta: a kormány biztosítsa a szükséges 300 millió forintot (mintegy 1,1 millió eurót) a renováláshoz, amelynek eredményeként a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 2-án már nagyobb befogadóképességű stadionban fogadhatná a svéd nemzeti együttest sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőjén. Hadházy Sándor fideszes honatya emlékeztetett arra, korántsem biztos, hogy a statikai vizsgálatok elvégzésére, a különféle hatósági engedélyek beszerzésére és a lelátó kijavítására elegendő a mérkőzésig hátralévő három és fél hónap. A bizottság ezért egyelőre nem szavazott Varga képviselő határozati javaslatáról. Vígh László kormánybiztos türelmet kért, s azt ígérte, egy héten belül tájékoztatja a bizottságot arról, hogy a határidőig egyáltalán megvalósítható-e a középtribün renoválása. A legutóbbi hazai válogatottmérkőzésre, a hollandok elleni márciusi találkozóra 25 ezer jegyet hoztak forgalomba, s a nézők kizárólag a lelátó alsó részén foglalhattak helyet.

A Puskás-stadion kapcsán ismét szóba került egy nemzeti labdarúgó-aréna felépítése, amit Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, a bizottság főtanácsadója is határozottan szorgalmazott. Máthé János, a Sportért Felelős Államtitkárság illetékes főosztályvezetője elmondta: a Puskás-stadionról készített hatástanulmányokat rendszerezett formában már az év elején átadták a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM), s jelenleg ez utóbbi foglalkozik a projekttel, amelynek előzetes költségeire 500 millió forintot (mintegy 1,8 millió eurót) el is különítettek a minisztérium idei költségvetésében. Máthé hozzátette: tudomása szerint a közelmúltban a Magyar Labdarúgó-szövetség is készíttetett egy újabb hatástanulmányt, így most az NFM feladata, hogy amint aktuális, összehívja a projektben érdekelt feleket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés