
Fotó: Barabas Akos
A székelyföldi kézilabda eddigi legszebb napját ünnepelték vasárnap: a Székelyudvarhelyi KC előbb ledolgozta négygólos hátrányát, végül hét góllal legyőzte a vendég ABC Braga együttesét a Challenge Kupa döntőjének visszavágóján.
2015. május 25., 10:402015. május 25., 10:40
2015. május 25., 11:082015. május 25., 11:08
Az SZKC-nak négygólos hátrányt kellett ledolgoznia ahhoz, hogy a saját és a székelyföldi kézilabda legszebb eredményét elérje: európai kupagyőztes legyen. A találkozó a portugál csapat számára kezdődött jobban, az első húsz percben rendre 1-2 góllal vezetett. Pedig az összecsapás – ahogy a jegyeladásokból sejteni lehetett – abszolút telt ház előtt kezdődött, a lépcsőkön is szurkolók ültek, több mint ezerötszázan drukkoltak a helyszínről az udvarhelyi csapatnak.
Az SZKC a Szabó – Mihalcea, Ferenczi, Tálas, Rusia, Kuzmanoszki és Onyejekwe felállásban kezdett, majd Vlad Caba edző hiába forgatta a csapatot, a nagy lendületű portugálokat nem tudta megállítani. Az ellenfél az odavágóhoz hasonlóan nagyon lendületesen kezdett, szinte minden támadása góllal végződött, a házigazdák legapróbb hibáját is büntette.
A telt házas sportcsarnok által előretolt hazaiak tartották magukat, és a huszadik percben megszerezték a vezetést. Ahogy a szünetig nőtt az SZKC előnye, úgy lett még jobb a hangulat is a sportcsarnokban, így nem csoda, hogy mikor a 27. percben Mihalcea büntetőből volt ismét eredményes – az összetett eredményt tekintve kieyenljtett az SZKC (17–13) –, mindenki felállva ünnepelt. A portugálok azért még megrázták magukat a szünetig, 18-15-öd állásnál mentek pihenni a csapatok.
Térfélcsere után pedig az történt, amiről minden udvarhelyi kézilabda-szurkoló álmodott: az SZKC nagyon keményen bekezdett, a 37. percben már hét góllal vezetett (23-17). Ekkor már zúgott a csarnokban az „Udvarhely!” rigmus, minden szurkoló egy emberként élt a játékkal, a fiúk pedig a pályán ezt meg is hálálták.
A bragaiak néha fel-fellángoltak, de ötnél nem tudtak közelebb férkőzni, az utolsó tíz percet hatgólos hátrányban kezdték (26-20). Az udvarhelyi csapat pedig semmit sem bízott a véletlenre, természetesen senki sem akarta, hogy fellángoljon a remény a Braga számára, az 53. percben már kilenc volt közte (29-20).
Ezután hiába nyitotta meg védekezését a vendég csapat, és szerzett így pár gyors gólt, a hazaiak kupasikerét már nem veszélyeztette semmi: az SZKC 32-25-re nyert, összetettben pedig 60-57-re, így Udvarhelyen maradt a Challange Kupa.
A történelmi sikerből mindenki kivette a részét. A találkozó előtt barátnője kezét megkérő Andrei Mihalcea kilenc gólt dobott, hét hétméteresből ugyanannyit értékesített. Kuzmanoszki akkor lőtt gólt, amikor a legfontosabb volt, hétig jutott a csapatkapitány. A Challenge Kupa gólkirálya, az összesen 54 gólt szerző Rusia is rendre elvette a kedvüket a portugáloknak.
És nem szabad azt sem elfeledni, hogy a második játékrészben kapuba beálló Orbán Szilárd szenzációsan védett, ziccereket fogott, továbbá a hétméteresekre beálló Szabó Levente két dobást is hárított. A védelem a hajrára tökéletesen összeállt, elzárták a portugál átlövők elől a sávokat, így a bragai csapat csupán egyéni – többször szenzációs – megoldásokkal tudta csak bevenni a KC kapuját.
Challenge Kupa, döntő, visszavágó:
Székelyudvarhelyi KC–Liberty Seguros ABC/UMinho Braga 32-25 (18-15)
Hazai gólszerzők: Mihalcea 9, Kuzmanoszki 7, Rusia 4, Majnov, Ramba 3-3, Ferenczi, Komporály, Onyejekwe, Sipos, Szász, Tálas 1-1
Hétméteresek: 8/7, illetve 5/3
Kiállítások: 8, illetve 14 perc.
A párharcot az SZKC nyerte 60-57-es összesítéssel.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!