Hirdetés

Meglepetések fordulója a Liga 1-ben

A Marosvásárhelyi ASA és a Steaua veretlensége is megtört az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. augusztus 24., 15:132014. augusztus 24., 15:13

A meglepetések sorát előbbi alakulat nyitotta, amikor az addig még nyeretlen Brassó otthonában hagyta a három pontot. Noha a vendégek Bumba révén már a 4. percben megszerezték a vezetést, a folytatásban már nem tudták gólra váltani támadásaikat, miközben a házigazdáktól Grigorie (38. perc) és Constantinescu (76.) is feltörte a vásárhelyi védelmet. A 2-1 arányú győzelemről azonban még a brassóaik edzője, Szabó Adrián is elismerte, hogy részben a szerencsén múlott.

„Az ellenfelünk nagyon jól játszott, a kihagyott helyzeteik viszont megbosszulták magukat. Mi bíztunk magunkban és az esélyünkben” – magyarázta. A ziccereket számlálva a vásárhelyiek csalódott edzője, Adrian Falub is többre számított volna. „Érződött Mureşan hiánya, 1-0-nál túlzottan megnyíltunk, és emiatt kaptunk ki” – értékelte a meccs végén.

A címvédő Steaua sem járt nagyobb sikerrel hétvégén, hiszen amellett, hogy gyenge teljesítményt mutatva hazai közönsége előtt 1-0-ra kikapott a Piatra Neamţ-i Ceahlăultól, még Filip (87. perc) és Chipciu (90.) kiállításait is a veszteségek számlájára kell írnia. A kudarcért önmagát hibáztató Costel Gâlcă hiányolta a távolról indított kapurarúgásokat, de reméli, hogy a bolgár Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára már hatékonyabb lesz a csapat játéka.

A Dinamónak sem volt felhőtlen a hétvégéje, mert bár egy gól nélküli döntetlennel pontot rabolt a Concordia Chiajna otthonából, kialakított helyzeteik értékesítése még mindig várat magára. „Nagyon feszült mérkőzés volt. Krízisbe kerültünk, nem tudunk gólt szerezni. A pozitívum, hogy nem kaptunk ki és ellenfelünk nem tudta megközelíteni a kapunkat” – magyarázta Ştefan Bărboianu. A Dinamo hátvédje Lazăr 75. percbeni kiállítását eltúlzottnak tartotta, ám annak örült, hogy a játékvezető végül nem fújta le idő előtt a meccset. Kovács István ugyanis a hajrában megelégelte a dinamós szurkolók szidalmazását, és számításba vette, hogy idő előtt leállítja a játékot.

A Liga 1 5. fordulójának eredményei: Brassó–Marosvásárhely 2-1, Chiajna–Dinamo 0-0, Pandurii–Viitorul 1-1, Steaua–Ceahlăul 0-1.

Román csoda Lyonban

A labdarúgó-Európa Liga utolsó selejtezőkörében a legerősebbnek tartott csapat otthonában, a francia Olyampique Lyon stadionjában sikerült 2-1-re győznie a Giugiui Astra alakulatának. Az esélytelenek nyugalmával pályára lépő román együttes már a 25. percben gólhátrányba került, csakhogy a szünet után feléledt a játékuk és Fatai (71. p.) révén egyenlíteni tudtak, majd a 81. percben megítélt büntetőt értékesítő Budescu találatával előnyben várhatják a párharc hazai pályás visszavágóját. A második legrangosabb kontinentális klubtorna másik romániai szereplője viszont nem bírt csütörtök esti ellenfelével: a Ploieşti-i Petrolul 3-1-re kikapott a vendég Zágrábi Dinamótól, így a horvátországi második összecsapáson nehéz feladat vár rá, ha tovább akar jutni a főtáblára. A fővárosiak a 29. percben szerezték meg a vezetést az Adrian Mutu kezezése miatt megítélt tizenegyes révén, de erre még a félidő utolsó percében válaszolni tudott a hazai gárda. A mérkőzés a második játékrész hajrájában „úszott el”, amikor Duje Cop a 80. percben másodjára is gólt szerzett, hogy utána a 90. perctől emberhátrányban futballozó Petrolul kapujába Paolo Machado a hosszabbítás utolsó percében lője be a labdát. A nemzetközi porondon egyedüliként talpon maradt, a Bajnokok Ligájából az EL-selejtezők rájátsszására átkerült Debrecen sem járt sikerrel Svájcban, ahol 3-1-re kapott ki a Young Boystól.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés