
„Talán csak egy olyan őrült vállalhatott el ilyesmit, amilyen én vagyok” – fogalmazott csütörtökön Mircea Fodor, aki a pár napja lemondott Viorel Nemeșt váltja a Nagyváradi Bihar FC elnöki tisztségében.
2015. március 19., 15:512015. március 19., 15:51
A labdarúgóklub egykori játékosa, edzője és vezetője elődjéhez hasonlóan abban bízik, hogy sikerülhet potenciális befektetőket köreikbe vonzania, ugyanakkor még mindig reméli, hogy a városi tanács visszatér a támogatók sorába.
„Tudom, hogy a csőd az ajtón kopogtat. Igazából épp ez a bizonytalanság az, ami elbátortalanítja a vállalkozókat attól, hogy pénzt költsenek a klubra” – magyarázta. Bevallása szerint már többekkel is tárgyalt erről, de amíg szorítja őket a csődvédelemmel vállalt, nagyjából 400 millió eurós adósság törlesztésének májusi határideje, addig nem mernek költeni a csapatra.
Érdekesség különben, hogy épp Fodor volt az, aki 2009-ben Váradra hozta a hírhedt olasz Giuseppe Crinitit, aki meg akarta vásárolni a klubot. Arra azonban már nem emlékeztetett, hogy a korábban kokainkereskedelem miatt letartóztatott, majd 2010-ben, egy római lakónegyedben meggyilkolt üzletember erre garanciaként csak hamis bankszámlakivonatot tudott felmutatni, és miután hiába próbálkozott Besztercén, Breazán és Nagyváradon, elhagyta az országot.
Ezzel együtt Fodor most úgy fogalmazott, hogy a „szíve” mindig a Bihar FC-nél volt, nagyon nagy kárnak tartaná, ha egy „ekkora brand” elveszne.
A klub részvényesi közgyűlésében a Bihar Megyei Tanácsot képviselő Florin Bogdan azonban rámutatott, hogy tudomása szerint lehetnek jogi akadályai annak, hogy a megyei önkormányzat fizesse ki az adósságokat. Hozzátette, hogy a csőd nem feltétlenül tragédia, hanem inkább egy új kezdet, ám már a legelején egy stabil terv szerint kell újjáépíteni az egyesületet. Bogdan ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy számításai alapján a megyei önkormányzat évente közel 10 millió eurót költ a kultúrára, miközben félmillió eurót már elutasít a labdarúgástól.
„Az is tény, hogy a csapat hiába képviseli az egész megyét, legfőbb haszonélvezői a nagyváradiak, ezért a városnak nem lenne szabad kibújnia a felelősség alól” – egészítette ki a megbízott.
A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulták, hogy a jövőre nézve már több elképzelést is számításba vettek, ugyanakkor jelenleg még próbálják menteni a menthetőt.
Fodor személyi változtatásokat nem tervez a másodosztályban szereplő együttesnél, szerinte „bihari játékosokból és edzőkből is lehet versenyképes csapatot” összeállítani. Az alakulat, mint ismert, a bennmaradásért küzd a második csoportban. A szerdai, hétközi fordulóban 2-0-ra kikapott Slatinán, így visszacsúszott az összetett 10. helyére. A 20. etap többi eredménye: Szatmárnémeti–Temesvár 0-0, Tatrang–Resicabánya 0-0, Karánsebes–Râmnicu Vâlcea 1-0, Fortuna–Pankota 0-3 (játék nélkül).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!