Hirdetés

Megfogalmazni, honnan hová – Madaras Norbert a Magyar Vízilabda-szövetség új elnöke

Madaras Norbert •  Fotó: MTI/Kovács Anikó

Madaras Norbert

Fotó: MTI/Kovács Anikó

A kétszeres olimpiai és világbajnok Madaras Norbert lett a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke.

MTI

2022. november 19., 14:182022. november 19., 14:18

A szervezet szombaton, a Duna Arénában tartotta rendkívüli közgyűlését, amelynek egyetlen előre tervezett napirendi pontja volt az új elnök megválasztása. 

A 42 éves Madarast egyetlen jelöltként nyílt szavazással, egy tartózkodás mellett 2024. október 22-ig bízta meg a tagság a szövetség vezetésével.

Hirdetés

Madaras Norbert játékosként két olimpiai bajnoki címet szerzett, a magyar vízilabda egyetlen kétszeres világbajnoka, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. Sportvezetőként is sikeres a pályafutása, 2018-tól vezette a Ferencváros vízilabda-szakosztályát, a csapattal a magyar bajnoki címek és kupagyőzelmek mellett BL-sikernek is örülhetett. Évek óta a szövetség és a liga alelnökeként dolgozott és tagja volt az MVLSZ utánpótlás bizottságának.

Madaras Norbert a közgyűlésen kifejtette, nagyon motiváltnak érzi magát, és mivel évtizedek óta a sportágban él, úgy érzi, rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyek alkalmassá teszik az elnöki feladatra. Hangsúlyozta, hogy szeretne néhány dolgot megváltoztatni, de mivel a váltás a szezon közben történt meg, ezek nem lesznek radikális módosítások.

A fő céljának a vízilabda eredményességének megtartása mellett azt tartja, hogy alkossák meg a szövetség hosszú távú stratégiáját, amelyben megfogalmazzák, hogy hol tartanak most és hová szeretnének eljutni.

Fontosnak nevezte még, hogy a szövetség hatékonyan, a 21. századi követelményeknek megfelelően működjön, a sportágnak biztosítsa a sportszakmai hátteret, a megfelelő versenyeztetést, valamint egy objektív, motiváló rendszert dolgozzanak ki. Végül arról is beszélt, hogy szeretné, ha a vízilabda nézettségben és népszerűségben is felzárkózna más csapatsportágakhoz.

Vári Attila, az MVLSZ eddigi elnöke október 14-én, az M1 aktuális csatornán jelentette be, hogy egyéb feladataira tekintettel lemond tisztségéről. A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető 2018 szeptemberében Kemény Dénest váltotta az MVLSZ elnöki posztján. A leköszönő elnök a közgyűlésen tartott beszédében kiemelte: büszke az elmúlt négy évre, hiszen az utánpótlás területén számos sikert értek el, 2018 óta rekordszámú nemzetközi eseményt rendeztek, valamint új létesítményeket adtak át, illetve régieket újítottak meg. Szerinte a szövetség gazdasági helyzete stabil, és a működése 2024-ig akkor is biztosított, ha addig semmiféle új bevétel nem érkezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés