Hirdetés

Megerősödött a Progym – Kompromisszumos megoldás az átigazolások ügyében

Kompromisszumra jutott kedden a játékos-átigazolások ügyében a Gyergyószentmiklósi Progym és a Román Jégkorongszövetség (FRHG), melynek eredményeként a Csíkszeredai HSC által két hónapra kölcsönadott nyolc hokis immár hivatalosan is magára öltheti a piros-fehérek mezét. 

Gergely Imre

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. február 10., 17:342015. február 10., 17:34

Ismert ugyanis, hogy az FRHG átigazolásokért felelős bizottsága korábban megtagadta a „tranzakciót”, mert a Progym sem a január vége előtt érvényes 300 lejes illetéket, sem pedig az azt követően megszabott, játékosonkénti 1000 eurós átigazolási díjat nem fizette be. A klub illetékesei ellenben közölték, hogy a dokumentáció iktatásakor nem kaptak számlát, amely alapján fizethettek volna, ezért panaszt emeltek a szövetségi bürónál és kikérték a „cehhet” is.

A keddre tervezett vezetőtanácsi ülést – amelyen az ügyben kellett volna dönteniük – ugyan elhalasztották az FRHG-nél, de a gyergyóiak elutaztak Bukarestbe, hogy személyes megbeszélés során találjanak megoldást a problémára.

A többórás tárgyaláson mindkét fél ragaszkodott a maga igazához, de az átigazolást végül hivatalosították. A Progym ugyanis ezúttal kifizetett minden játékos után 300 lejt, amiről elismervényt is kapott, ugyanakkor a 8000 euróig terjedő különbséget kaucióba helyezték. Amennyiben a vezetőtanács a Progymnak ad majd igazat, akkor a pénz megmarad, ám ha az FRHG nek, akkor annak zárolt számlájára folyik majd be ez az összeg.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet” – fogalmazott a Krónikának Kopacz Zoltán klubelnök, aki egyrészt „végtelenül örül” annak, hogy sikerült leigazolniuk a játékosokat, annak viszont nem „tapsolna”, ha majd a játékosonkénti 1000 eurós átigazolási díj lép érvénybe. Rámutatott, azért harcoltak ennyit, mert szerették volna, hogy erős csapatuk legyen. „A gyergyói szurkolók ezt megérdemlik” – szögezte le Kopacz, bízva abban, hogy a vezetőtanács majd a javukra fog dönteni az ügyben.

A keddi megállapodás eredményeként tehát Bors Huba, Farkas Tamás, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Ruczuj Gellért, Salló Alpár, Satek Michal és Tranca Daniel hétvégén már pályára léphet Karcfalván a bajnokság középszakaszának hetedik fordulójában.

Az eredmények már nem számítanak, hiszen matematikailag is eldőlt, hogy a Steaua nyeri a középszakaszt, és a harmadik helyezett Progymmal játszik az elődöntőben, míg a második helyezett Galac az alapszakaszból egyenesen elődöntőbe jutó Brassói Coronával küzd a finálés szereplésért.

Arra viszont ideálisak a meccsek, hogy a Progym megerősödött játékoskerete összeszokjon, és Farkas Csaba edző összeállítsa a lehető legjobb sorokat és taktikát az elődöntőre. „Első számú célunk a döntőbe jutás. Ha ez sikerült, értelem szerint nem akarunk nagyon elégedettnek mutatkozni, és kényelmesen hátradőlni, hanem méltó ellenfelek szeretnénk lenni a fináléban is” – közölte lapunknak Köllő Zsolt, a klub menedzsere. A HSC-kontingenssel megerősödött gyergyóiak pénteken épp a Steauával játszanak először. n Gergely Imre, Vásárhelyi-Nyemec Réka

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés