2017. március 12., 16:082017. március 12., 16:08
2017. április 12., 10:392017. április 12., 10:39
A 29 387 válaszadó 69,49 százaléka a kluboknak fizetendő pénzek elosztásakor is figyelembe venné a nézőszámot, a lelátói hangulatra pedig mindössze 7,73 százalékuk panaszkodott, szemben azzal az 58,56 százalékkal, akik szerint a stadionokban minden rendben van.
Ezt az MLSZ hétvégi közleményében úgy értékelte, hogy a pálya széli erőszak visszaszorításra tett erőfeszítéseik sikerrel jártak. Kiemelték, hogy a tizenegy kérdésükre kapott válaszok a stratégiai céljaikat és eszközeiket is megerősítették, hiszen a többség egyetértett abban, hogy az élvonalbeli és a másodosztályos bajnokságokat minél hasonlóbb feltételekkel kell megszervezni, a női labdarúgás és a teremlabdarúgás fejlesztését pedig ugyancsak fontosnak ítélték meg.
Érdekesség, hogy a többség – jelen esetben 35,10 százalék – nem választotta a fordulónkénti összes mérkőzés élő közvetítését – a hattalálkozós választ 33,24 százalékuk jelölte, a 4-5 meccseset pedig 25,17 százalék –, hanem úgy vélte, hogy a közvetítési jogokkal rendelkező MTVA-nak mindössze 2-3 NB1-es találkozót kellene egyenes adásban közvetítenie, 6,49 százalékuk pedig beérné egyetlen találkozóval is.
Az NB1 hétvégi 23. fordulójában egyébként a Honvéd és a Vasas is hibázott, miközben a listavezető Videoton győzelmet ünnepelt. Az eredmények: Videoton–Diósgyőr 2-0, Mezőkövesd–Gyirmót 1-1, MTK–Vasas 1-0, Debrecen–Paks 1-3, Újpest–Honvéd 1-1, Ferencváros–Haladás 3-1.

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!