
2012. július 12., 07:282012. július 12., 07:28
Richter Attila, az MTSZ főtitkára szerdán az MTI-nek elmondta, hogy az ITF június 26-án közzétett olimpiai résztvevői listáján Paszekra külön kitértek, jelezve, hogy a vasárnap zárult wimbledoni versenyen negyeddöntőig jutott osztrák játékos nem felel meg az ötkarikás induláshoz szükséges feltételeknek, mert a Fed Kupában nem állt elégszer hazája rendelkezésére.
Bacsinszkyt szintén kiemelték, mert indulásához hazája olimpiai bizottsága nem járult hozzá. A főtitkár tájékoztatása szerint ekkor az is egyértelművé vált, hogy Babos az első a várakozók listáján, s mivel Bacsinszky nevezését az ITF kérése ellenére később sem támogatták a svájciak, a ranglistán 65. helyen álló magyarnak kellett volna elfoglalnia a helyét.
A magyar szövetséget ugyanakkor múlt csütörtökön arról értesítette az ITF, hogy az osztrákok fellebbeztek, s egyben csatoltak beadványukhoz egy olyan dokumentumot, mely igazolja, hogy sérülés miatt nem számíthattak 2009 vége után Paszekra a Fed Kupában. A fellebbezést elfogadták, így Paszek tagja lesz a női egyes mezőnyének, Babos pedig továbbra is marad első számú tartalék. „A Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával fellebbeztünk a döntés ellen az ITF-nél, mert ugyan elismerjük Paszek játéktudását, s azt sem vitatjuk, hogy sérülés miatt nem szerepelhetett a Fed Kupában, de nem tudjuk elfogadni ezt az eljárást, mivel a határidők mindenkire vonatkoznak” – mondta az MTI-nek Richter Attila, hozzátéve, hogy napokon belül döntés születhet az ügyben.
A főtitkár kiemelte, hogy Babos egyes szereplésére még akkor is komoly esély van, ha elutasítják a fellebbezést, ugyanis lemondás esetén – ha olyan nemzet teniszezője lép vissza, amelyből négynél többen nem szerepelnek a ranglista első 56-ja között – ő lép előre a sorban. Jelen állás szerint egyesben Szávay Ágnes játszhat Londonban, míg Babos Szávayval szabadkártyát kapott párosban.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.