2010. szeptember 27., 10:092010. szeptember 27., 10:09
A Vlad Caba által irányított SZKC így továbbra is hibátlan, és – több lőtt góljának köszönhetően – vezeti a táblázatot az eddig szintén négyből négyet nyerő Tîrgu Jiu-i Pandurii-t megelőzve.
A szombati összecsapáson a Bukaresti Steaua lőtte az első gólt, ám ekkor vezettek utojára a hazaiak. A székelyudvarhelyiek hárommal válaszoltak, majd jól tartották a két-háromgólos vezetést. Félidőben már öttel vezetett az SZKC (16-11), és a székelyföldiek lendületét a szünet sem törte meg: a 43. percben már héttel (24-17), az 52.-ben pedig már kilenccel (28-19) vezettek.
A győzelem ekkor már nem forgott veszélyben, a Steaua csak faragni tudott a jelentős hátrányból. A Nemzeti Liga legeredményesebb romániai férficsapata ellen aratott hangzatos, hatgólos sikerből Kuzmanoszki 8 góllal vette ki részét, míg Rusia 7-szer, Mihalcea 5-ször, Frăţilă 3-szor, Ferenczi, Răpciugă és Tálas 2-2-szer, Daninfeld és Sztojlov pedig egyszer-egyszer volt eredményes.
Az elmúlt fordulóban a bajnoki címvédő Konstancai HCM-et 9 góllal verő, azt megelőzően pedig a Bukaresti CSM és a bajnoki ezüstérmes Resicabányai UCM csapatát is legyőző Székelyudvarhelyi KC legközelebb kedden a sereghajtó Nagyváradi VSK-t fogadja, majd – az eddigi eredmények szerint a Nemzeti Liga csúcsrangadójának számító mérkőzésen – a Pandurii otthonába látogat.
Nemzeti Liga, férfiak, 4. forduló, szombat:
Bukaresti Steaua–Székelyudvarhelyi KC 25-31,
Resicabányai UCM–Szatmárnémeti VSK 35-29,
Bukaresti CSM–Temesvári U Poli 34-28.
Korábban:
Konstancai HCM–Nagybányai Minaur 48-29,
Nagyváradi VSK–Kolozsvári U Transilvania 30-35,
Tîrgu Jiu-i Pandurii–Brassói Dinamo 34-31.
A Suceavai Bucovina–Bákói Ştiinţa mérkőzés lapzárta után ért véget.
Az élcsoport:
1. SZKC 8 pont (129-109),
2. Pandurii 8 (127-107),
3. Resica 6.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.