Hirdetés

Még bízik a továbbjutásban a Loki

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Bajnokok Ligája: a Debrecen otthon játszott döntetlent, a Steaua idegenben nyert A Debrecen botladozva, a Steaua pedig félgőzzel, de eredményesen kezdett a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében.

Gazda Árpád

2006. július 28., 00:002006. július 28., 00:00

Labdarúgás
A magyar bajnok nagy iramban kezdett a Rabotnicki elleni hazai mérkőzésén, de a macedón csapat felvette a Loki ritmusát, és veszélyes ellentámadásaival sok gondot okozott a hazaiak védelmének, olyannyira, hogy a félidő hajrájában Stankovszki a vezetést is megszerezte. A Loki játékosai hamar összeszedték magukat, és kétszer is helyzetbe hozták a csereként beállt Zsolnait, aki a második lehetőségével élt is, és még az első játékrész hosszabbításában kiegyenlített. A második negyvenöt percben a Debrecen folyamatos nyomás alatt tartotta a macedónok kapuját, a vendégek jobbára csak védekeztek, azonban a bekkelés mellett továbbra is futotta erejükből néhány veszélyes kontrára. Hiába állt be harmadik csatárként Sidibe, a rossz helyzetkihasználással játszó Lokin ez sem segített. �Rengeteg helyzetünk volt, de nem tudtuk értékesíteni őket, így nem nyertünk. De idegenben is ki tudjuk harcolni a harmadik kört� � nyilatkozta Supka Attila, a magyarok trénere.
A Steaua már az első mérkőzésen bebiztosította magát a szlovén ND Gorica otthonában. A román bajnok az első perctől kezdve beszorította kapuja elé ellenfelét, majd kicsit kiengedett, de nyugodt, sokszor túl laza játéka végül meghozta eredményét. A sok hibával és néhány helyzettel tarkított első játékrész után szabadrúgásból szerzett góljával Dicã nyugtatta meg a sokat bosszankodó Cosmin Olãroiut, a piros-kékek vezetőedzőjét. A kényelmes eredmény ellenére nem állt le a Steaua, és bő tíz percre rá Iacob egy szöglet után befejelte csapata második találatát. A bukarestiek ezzel gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutás sorsát, és figyelmüket a pénteki sorsolásra fordíthatják, ahol kiderül, milyen ellenféllel csapnak össze a Bajnokok Ligája 3. selejtező fordulójában.
�Jó eredményt értünk el, de nem vagyok elégedett a csapat hozzáállásával. Hiányzott a lelkesedés, a koncentráció. A túlzott lazaság most nem ütött vissza, de a visszavágót komolyabban kell vegyük, hiszen szezon előtt vagyunk, és még nem találtuk meg a ritmusunk� � elemzett Cosmin Olãroiu.
Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, első mérkőzések: Debreceni VSC�Rabotnicki Skopje (macedón) 1-1 (Zsolnai 45., illetve Stankovski 44.), ND Gorica�Steaua 0-2 (Dicã 54., Iacob 66.).


Továbbjutott az FC Fehérvár az UEFA-kupában
Az FC Fehérvár bejutott az UEFA-kupa 2. selejtezőkörébe, miután idegenben 2-1-es vereséget szenvedett a kazah Kairat Almatitól, de 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góljának köszönhetően megnyerte a párharcot. A kiegyenlített első félidőben, Sitku révén a magyar csapat szerezte meg a vezetést, aki a 34. percben, egy kapu előtti kavarodást követően talált a hálóba. A második 45 percben a Kairat aktívabb volt, Sebők több alkalommal is bravúros védéssel mentett, tizenhárom perccel a befejezés előtt azonban ő sem tudott hárítani. A hajrában a hazaiak tizenegyesből is betaláltak, de a magyar gárda kihúzta a végéig, és továbbjutott.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés