
Vezetőedző nélkül maradt a Csíkszeredai Sportklub felnőtt férfi jégkorongcsapata, miután a hétvégi, Galac elleni vereség miatt Tom McCarthy lemondott a tisztségről.
2016. november 20., 20:142016. november 20., 20:14
A kanadai szakembert, mint ismert, nyáron szerződtette le a hargitai együttes, a várakozáson alul teljesítő csapat láttán viszont már múlt hónapban ultimátumot adtak neki. Sok változás azóta sem történt, de most úgy tűnik, hogy az egykori NHL-es szakember is megelégelte a kudarcokat, mert bár csütörtök este még 5-2-re legyőzték a román bajnokot, másnap 2-1-gyel „elvéreztek”, és így megmaradt a két csapat közti különbség a Mol Liga alapszakaszának összetettjében.
„Nagyon sokat tettünk azért, hogy ezt a meccset is megnyerjük. A fiúk akartak, és mentek is előre, mindent megtettek a három pont érdekében. Egyre több próbálkozásunk akadt el az ellenfél kapusában, és mi úgy váltunk egyre frusztráltabbá. Nagyon örvendek, hogy a fiúkkal dolgozhattam, akik folyamatosan fejlődtek mind egyénileg, mind csapatként. Sokat tanultam én is tőlük. A szívembe zártam a csapatot és várost is” – idézte a búcsúzó McCarthyt a Sportklub lapunkhoz is eljutatott közleménye.
Az együttes szurkolói egyesülete Facebook-oldalán köszönte meg a játékosok által amúgy dicsért, nagy szaktudással rendelkező tengerentúli sztáredzőt. Egyik bejegyzésükben viszont megemlítették az is, hogy reményeik szerint „jelzésértékű lesz az illetékeseknek”, hogy a korábbi meccsátlaghoz képest immár szinte harmadára csökkent a nézőszám a Vákár Lajos Műjégpályán.
A Krónika megkeresésére Hodos László jelezte, a kanadai tréner helyére még nem neveztek ki új vezetőedzőt, a csapat új szakvezetőjének kilétéről a következő héten döntenek. A Sportklub legközelebb pénteken játszik Mol Liga-meccset a Dunaújváros vendégeként. Addig 14 ponttal marad a Budapesti MAC által vezetett összetett utolsó előtti, 10. helyén, épp tíz ponttal maradva el attól a Galactól, amelyik hétfőn és kedden a Brassót fogadja 18 órától. Ez a két találkozó ugyancsak beszámít majd a román élvonalbeli bajnokságban, ahol az eddig 15 mérkőzést lejátszó barcaságiak most 41 ponttal állnak az élen a Sportklub (35 pont/17 meccs), a Gyergyószentmiklósi Progym (29/18), a Galac (26/16), a Steaua (16/18) és a Sportul Studențesc (0/14) előtt.
A hétvégi meccsekből tehát a gyergyóiak nyertek a legtöbbet, mert miközben a Sportklub és a Galac gyakorlatilag megosztozott a megszerezhető pontokon, addig a Progym összesen hat ponttal növelte összetettjét a házigazda Steaua ellen aratott 16-4, illetve a 11-1-es győzelmüknek köszönhetően. A Progym már az első, pénteki összecsapáson is nagy fölényben hokizott, Vaclav Novak pedig összesen hét találatig jutott Timaruék ellen. Ez volt különben az első alkalom, hogy Roman Kosztromin játékosként nem lépett jégre, hanem edzőként, kizárólag a kispadról irányította a csapatot.
Másnap szintén kiválóan játszottak a sokszoros bajnok „bakák” ellen, az izgalom teljesen hiányzott a meccsből. Az első harmadban 4, a második játékrészben ismét 4 „piros-fehér” gólt láthatott a közel 800, csapatát Karcfalvára elkísérő gyergyói néző. Ekkor esett az egyetlen Steaua-gól egy kósza egyéni akcióból. Az utolsó húsz percben több meghatározó Progym-játékos már pihenőt kapott, jöhettek a fiatalok, emiatt Georgescuék többször eljutottak Szakács kapujáig, de a 3-4 nagy helyzetüket a kapus vagy a védelem hatástalanította. A gyergyóiak ezzel mind a négy Steauával vívott meccsüket megnyerték, és 13 pontra növelték előnyüket a fővárosiakkal szemben. A Progymnak a Sportullal lesznek mérkőzései november 26–27-én, a Steaua pedig a brassóiakkal találkozik legközelebb. A Brassónak hétvégén nem kellett pályára lépnie, miközben a Sportklub szombaton és vasárnap „kötelező” győzelmet aratott a Sportul ellen, 11-0-s és 14-1-es végeredménnyel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!