A tegnapi versenyen is már az elsõ körben megjelent a pályán a biztonsági autó, miután Fisichella Force Indiája hátulról belerohant Nakadzsima Williamsébe, az aszfaltcsíkot pedig törmelékhalmok lepték el. A safety car kiállása után továbbra is a mezõny élén haladt az idõmérõn elsõ rajtkockát szerzõ Massa, mögötte a csapattársát, Heikki Kovalainent megelõzõ Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) autózott. A brazil nem tudta lerázni a britet, aki kitartóan üldözte õt, igyekezete pedig a 23. körben meg is hozta gyümölcsét: sikerült megelõznie a Ferrarit. Elõnyét azonban nem tudta megtartani, mivel a csapat alaposan elrontotta a boksztaktikát – háromszor kellett kiállnia tankolni, míg Massa csak kétszer látogatott ki a bokszba üzemanyagért –, így a brazilt intették le elsõként. A Törökországban zsinórban harmadszor diadalmaskodó Massa mögött Hamilton és a brazil ferraris csapattársa, Kimi Räikkönen haladt át a célvonalon.
B. L.
Török Nagydíj: 1. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari). Az összetett pontverseny állása, pilóták: 1. Räikkönen 35 pont, 2. Massa 28, 3. Hamilton 28. Konstruktõrök: 1. Ferrari 63, 2. BMW–Sauber 44, 3. McLaren– Mercedes 42.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.