Hirdetés

Marion Jones beismerte, hogy doppingolt

Marion Jones (képünkön) vallomást tett a New York Kerületi Bíróságon, ahol elismerte, hogy hazudott, amikor azt állította, soha nem használt doppingszereket. Az amerikai atlétasztár a sajtó képviselőinek a bíróság előtt bejelentette visszavonulását.

Gazda Árpád

2007. október 08., 00:002007. október 08., 00:00

A háromszoros olimpiai bajnok atléta egy, a The Washington Post című lap tudomására jutott levélben írta meg családtagjainak és barátainak, hogy – igaz, tudtán kívül, de – doppingszereket használt 1999-től két éven keresztül, és ezt a bíróság előtt is elmondja pénteken. Azt „a tiszta” nevű szteroidokat tartalmazó szert – amelyet a THG-t is gyártó BALCO laboratórium készített – akkori edzőjétől, Trevor Grahamtől kapta, aki állítása szerint neki csak annyit mondott az anyagról, hogy táplálék-kiegészítőket tartalmazó lenmagolaj.

Jones beismerése után az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) elnöke, Peter Ueberroth a 2000-es sydneyi olimpián szerzett három arany- és két bronzérmének visszaadására szólította fel a 31 éves vágtázót. Jacque Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke elsősorban reményét fejezte ki, hogy Jones vallomása hozzásegítheti a NOB-ot a BALCO laboratóriummal kapcsolatos doppingbotrány teljes felderítéséhez. „A NOB 2004 óta szeretné kideríteni, hogy a San Franciscó-i laboratórium tevékenysége milyen mértékben befolyásolta az olimpiai eredményeket” – reagált Rogge.

Marion Jones a bíróságon egy másik ügyben is beismerő vallomást tett: elmondta, korábban hamisan állította, hogy volt élettársa, Tim Montgomery nem utalt át 25 ezer dollárt a számlájára. Gyermeke apját, Montgomeryt doppingbotránya mellett hamis, illetve lopott csekkekkel szerzett több millió dolláros csalással is vádolják, és Jones ennek az ügynek a nyomozása során nem mondott igazat a kérdéses csekkről. A 2000-es olimpia egyik legnagyobb sztárját hamis tanúzásért akár hat hónap börtönbüntetéssel is sújthatják.

Marion Jones a sydneyi olimpián három aranyat és két bronzot szerzett, a világbajnokságokon pedig négy első, egy második és egy harmadik helyezést ért el. Az athéni olimpián már korántsem volt sikeres: 2004-ben ötödik lett távolugrásban, a 4x100-as amerikai sprintváltót, amelynek ő is tagja volt, rossz váltásért még az előfutamok során kizárták.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés