
Fotó: Agerpres
2010. május 03., 09:442010. május 03., 09:44
A Bochumot Müller triplájával 3-1-re legyőző Bayern egy másik riválisnak, a Werder Bremennek köszönheti, hogy már ezen a hétvégén ünnepelhet, hiszen a brémaiak 2-0-ra diadalmaskodtak a Schalke vendégeként. A vereség dacára a gelsenkircheni stadion 60 ezer nézője felállva, énekelve ünnepelte csapatát, hiszen a 2. hely is sokkal több, mint amire a tavalyi 8. helyezés után ősszel számítottak.
Felix Magath edzőnek nem sikerült az abszolút rekord: az, hogy négy éven belül három csapattal nyerjen német első osztályú bajnokságot. (2006-ben a Bayernt, 2009-ben a Wolfsburgot vezette diadalra a Hamburg egykori válogatott középpályása.) Eközben Louis van Gaal, a bajorok edzője büszkén állíthatja: a Bundesligába szerződtetett számos holland edző közül neki sikerült elsőként bajnoki címre vezetnie tanítványait. A Schalke pedig azzal a szomorú rekorddal dicsekedhet, hogy tíz éven belül negyedszer lett második a Bundesligában.
Az is eldőlt a hétvégén, hogy Dárdai Pál csapata, a Hertha 13 év után elbúcsúzik az élvonaltól. A berliniek erejéből csak 1-1-re futotta a 28. játéknapig komoly bajnokesélyesnek számító, ám a szezon végére elfáradt Leverkusen otthonában. A 15 egymást követő hazai vereséggel a Hertha beállította a német bajnokság eddigi negatív rekordját. Azt a rekordot, amelyet 1966 óta a Tasmania 1900 Berlin csapata tartott. Angliában nagy lépést tett a bajnokság megnyerése felé a Chelsea, amely 2-0-ra nyert Liverpoolban.
A londoni alakulat elefántcsontparti támadója, Didier Drogba révén jutott vezetéshez az első félidőben, majd a szünet után válogatott középpályása, Frank Lampard vette be annak a 7. helyen szerénykedő riválisnak a kapuját, amelynek hosszú évek óta immár bizonyosan a mostani a leggyengébb szezonja. A Chelsea-nek egy pont az előnye a Sunderlandet legyőző Manchester Uniteddel szemben; az utolsó körben a Chelsea a Wigant, az MU pedig a Stoke-ot fogadja. Fülöp Márton győzelemmel mutatkozott be új csapatában, a Manchester City a kölcsönbe megszerzett magyar hálóőrrel a soraiban 3-1-re nyert a vendég Aston Villa ellen.
Franciaországban kupagyőztest avattak: a Paris Saint-Germain hoszszabbítás után 1-0-ra verte a Monacót, és nyolcadik alkalommal hódította elő a serleget. Hollandiában tegnap új bajnokot avattak. A Twente Enschede története első bajnoki címét szerezte meg, a második helyezett az Ajax Amszterdam, a harmadik pedig Dzsudzsák Balázs együttese, a PSV Eindhoven lett.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.