Hirdetés

Magyar–román: barátságos lesz a főpróba?

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Nemcsak a magyar és a román labdarúgó-válogatott, hanem a két csapat szurkolótábora is fontos teszt előtt áll.

Páva Adorján

2009. augusztus 12., 09:512009. augusztus 12., 09:51

A mai budapesti barátságos találkozón (Pro Tv, 21.00) a játékosok a szeptember eleji világbajnoki selejtezők főpróbájaként mérik össze aktuális erejüket, míg a Puskás-stadion lelátóin helyet foglaló futballdrukkerek sportszerűségből is vizsgáznak, hiszen a mérkőzést a két szakszövetség vezetői a februárban Veszprémben brutálisan meggyilkolt Marian Cozma kézilabdázó emlékének ajánlották. Mint ismeretes, a két nagy rivális futballnemzet közötti viszony nemrég jelentősen megromlott a Steaua–Újpest párharc során, amelyet az Európa Liga második selejtezőkörében rendeztek.

Az első, bukaresti összecsapáson a román drukkerek egy magyargyalázó feliratot feszítettek ki, amely nagy felháborodást keltett, nem csak Magyarországon – még maga George Becali, a Steaua klubtulajdonosa is mélységesen elítélte a történteket, ami miatt csapatát később az európai szövetség is megbüntette. Az ellenséges hangulat az újpesti visszavágón is megmaradt, és a két szövetség képviselői attól félnek, ez a mai meccsen is így lesz. Ezért az MLSZ – amely jóval a Steaua–Újpest párharc előtt egyezett meg a FRF-vel, hogy a meccset Marian Cozma emlékének ajánlják – nyílt levélben fordult a magyar szurkolókhoz, hogy sportszerűen biztassák kedvenceiket, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a találkozó előtt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések várhatók.

A mérkőzésre – amelyet a szokásosnál háromszor több rendfenntartó, körülbelül ezer fő biztosít – hivatalosan 200 román drukkert várnak, a FRF pedig – amely tűzszerészekkel átvizsgáltatta a román válogatott budapesti szállodáját – azt kérte, hogy a találkozó helyszínén ne lehessen belépőt vásárolni a vendégszektorba. A két szövetség képviselői a barátságos viszony megerősítése jegyében a találkozó előtt, újságírókkal kiegészülve egymás ellen is pályára lépnek.

Răzvan Lucescu, Románia szövetségi kapitánya is reményét fejezte ki, a találkozó nem a szurkolók sportszerűtlen megnyilvánulásairól marad emlékezetes. „Biztos vagyok benne, hogy nem lesznek rendbontások, illetve gyalázkodások, hiszen Marian Cozma emléke előtt akarunk tisztelegni. Egy-két huligán megnyilatkozása nem jellemezhet egy egész nemzetet” – mondta a román szakember. Răzvan Lucescu a játékra kitérve hozzátette, izgalmas, hasznos erőfelmérőre számít: „Egy fejlődő, feljövőben lévő csapat ellen játszunk, amelynek jó esélyei vannak a vb-szereplésre. Nagyon hasznos teszt lesz a franciaországi selejtező előtt, még akkor is, ha a sérült Adrian Mutu, Cristian Săpunaru, Bogdan Stancu és Răzvan Raţ nélkül kell szerepelnünk.”

A románok szeptember 5-én látogatnak Franciaországba, négy napra rá pedig Ausztriát látják vendégül. A magyarok a svédek, illetve a portugálok elleni sorsdöntő hazai vb-selejtezőkre készülnek. „Szoros találkozót várok, de számomra az lesz a legfontosabb, hogy a csapatom miként teljesít majd – nyilatkozta Erwin Koeman, a magyar válogatott holland szakvezetője. – Talán nem lesz mindenki százszázalékos állapotban, mivel a szezon elején vagyunk, ennek ellenére jól fog szórakozni az, aki kilátogat a mérkőzésre. Négy hónap után először lépünk pályára, ezért fontos, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson.” Koeman nem először kerül szembe Răzvan Lucescuval: a Feyenoord edzőjeként 2006-ban az UEFA-kupában alulmaradt a Răzvan Lucescu által felkészített Rapiddal szemben.

A két válogatott legutóbb 2004-ben Cipruson mérte össze erejét, szintén barátságos mérkőzésen: akkor 3-0-s román siker született. A két szövetség eltérő adatokat ismer el a magyar–román párharcok történetében: az MLSZ összesen 20, míg a FRF 24 öszszecsapást jegyez. A különbség amiatt van, hogy a magyar oldal nem tekinti válogatott meccsnek olimpiai csapata, illetve amatőrökből álló együttesének játékait. A magyar számítás szerint a múltban 11 magyar győzelem és öt döntetlen született, a románok négyszer nyertek. A románok az első sikert 1999-ben könyvelték el – azóta még három párharcot rendeztek, és rendre ők győztek. Magyarország utoljára 1981-ben győzte le Romániát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés