Hirdetés

Magyarországon és Romániában is vetítik majd a szombaton 70 éves Bölöni Lászlóról készülő filmet

Bölöni László a székelyudvarhelyi Szabó Attila társrendező társaságában •  Fotó: Forrás: Szabó Attila

Bölöni László a székelyudvarhelyi Szabó Attila társrendező társaságában

Fotó: Forrás: Szabó Attila

Hónapok óta forog a Kollarik Tamás ötlete alapján készülő életrajzi sportdokumentumfilm a szombaton hetvenesztendős erdélyi magyar labdarúgóról és edzőről, Bölöni Lászlóról.

Krónika

2023. március 10., 17:362023. március 10., 17:36

2023. március 10., 17:372023. március 10., 17:37

A készítők pénteki tájékoztatása szerint a Nemzeti Filmintézet és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával készülő dokumentumfilmet Magyarországon és Romániában is vetítik majd a mozikban, de további országokkal is folynak tárgyalások a forgalmazásról.

Bölöni – aki jelenleg a francia másodosztályban a feljutásért küzdő FC Metz vezetőedzője – a román és az egyetemes magyar sport egyik legsikeresebb, legnépszerűbb alakja, Puskás Ferenc mellett az egyetlen magyar játékos, aki megnyerte a legrangosabb klubtrófeát, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját – a mai Bajnokok Ligája elődjét –, és egyben az első 100-szoros román válogatott labdarúgó. Edzőként Franciaországban, Romániában, Belgiumban a Közel-Keleten és Portugáliában is nagy sikereket ért el.

Hirdetés

Utóbbi állomáshelyén hallatlanul népszerű a Sporting bajnok és kupagyőztes szakvezetőjeként, mint aki felfedezte és elsőként állította a felnőtt csapatba Cristiano Ronaldót

– emlékeztetnek az MTI által idézett közleményben. A film Bölöni László inspiráló élettörténetét meséli el a futballvilág számos ismert alakja, csapattársak és tanítványok, továbbá barátok, tisztelők, szakértők megszólaltatásával és a főszereplő szavaival – áll a produkció közleményében.

Bölöni László mellett megszólal a filmben többek között több hajdani csapattárs, a BEK-győztes Steaua és a román válogatott játékosai, valamint korábbi magyar válogatott labdarúgók – Kovács Kálmán, Martos Győző és Nyilasi Tibor –, továbbá számos világsztár futballista és a volt tanítványok is, mint például Petr Čech, Axel Witsel vagy Raphaël Varane.

Kollarik Tamásban már nagyjából húsz éve megfogalmazódott a filmkészítés ötlete •  Fotó: Nyirkos Zsófia Galéria

Kollarik Tamásban már nagyjából húsz éve megfogalmazódott a filmkészítés ötlete

Fotó: Nyirkos Zsófia

A Bölöni László – Egy legenda története című dokumentumfilm az egyik legelismertebb magyarországi filmes alkotó és tanár, Dr. Kollarik Tamás PhD ötlete alapján készül, társrendezője a székelyudvarhelyi Szabó Attila, producere dr. Novák Tamás, Szöllősi György szakértőként működik közre – írta nemrég a Székely Sport.

Kollarik Tamás – akinek nevéhez Oscar-díjas alkotások fűződnek – a portálnak elmondta, már nagyjából húsz éve megfogalmazódott benne, hogy Bölöni Lászlóval filmet készítsen, mivel gyerekkori álma volt, hogy találkozhasson vele.

Idézet
Az alapelképzelésem az volt, hogy keresek magam mellé egy erdélyi rendezőt, mert nyilván egy erdélyinek mást jelent Bölöni László, mint egy magyarországi magyarnak, azt szerettem volna, hogy több nézőpont kerüljön be a filmbe”

– fogalmazott a Székely Sport megkeresésére.

Szabó Attila a portálnak kifejtette, lassan már másfél éve követik Bölöni mindennapjait és igyekeznek megmutatni azt, hogy a sportszakmai sikerei mellett milyen Bölöni, mint ember, hogyan él az édesanyjával, találkozik a barátaival, viselkedik a feleségével, mit jelent számára a család és a magyarság, még akkor is, ha a franciaországi otthonában, Nizzában néz rá a tengerre.

korábban írtuk

Bölöni-film: kapocsként szolgál a magyar és a román nemzet között
Bölöni-film: kapocsként szolgál a magyar és a román nemzet között

Film készül minden idők legsikeresebb romániai magyar labdarúgójáról és edzőjéről, Bölöni Lászlóról. Javában zajlanak a forgatások, a tervek szerint akár már az idei év végén megszervezhetik a bemutatót. A film rendezői vezettek be a kulisszák mögé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál

A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál
2026. május 31., vasárnap

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van

Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van
2026. május 30., szombat

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG

Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG
Hirdetés
2026. május 30., szombat

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot

Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot
2026. május 30., szombat

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci

Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci
2026. május 29., péntek

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak

Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna

A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna
2026. május 20., szerda

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat

A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat
2026. május 15., péntek

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla

Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla
Hirdetés
Hirdetés